Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.

I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 7. §. Az oltári szentség tartalmi gazdagságának jelentősége a liturgia fejlődésére

40 Krisztus testének tagjai alkotják az imádkozó hívek gyülekezetét, amelyben az oltári szentség isteni tartalmának emberi vonatkozásaként valósul meg a liturgikus élet mélységéből felfakadó egyházi xotvwvía. Már a AtSajcVj ostya felett mondott imádságában tisztán látható a xotvwvía gondolatának liturgikus alkotóereje: ,,"fío7csp Yjv TOÖTO (10) xXáap,a 8isaxop7Cia(Aévóv Ircávto twv ópétov xat aova/íHv i'/évsto OÜTW owct%d-riT(ú aoo ^ éxxXTjata arcö twv 7CSpáTÖ)V TTjC . .".

10

8) Ugyancsak a xotvuma hatása mutatkozik az általános egyházi imádság egész szerkezetében, amely keleten a diakonális litánia (ícpoacpá>V7]at<;) alakjában lesz állandóvá és amelynek imádkozásában tevékeny rész jut az egész gyülekezetnek.

10

9) A testvéri közösség bizonysága az is, hogy a Mi Atyánk nem a pap imádságaként, hanem az egész gyülekezet imádságaként él ezeknek a századoknak a liturgiájában.

11

0) Az oltári szentség xotvwvía-tartalmának fokozatos erősödését mutatja a pax liturgikus helyzete is. Már a Clemensféle liturgiából ismerjük a püspök /?ax-iidvözletét, még pedig nemcsak az ú. n. missa fidelium éléről, ahol a diakónus felhívására a gyülekezet testvéri csókja volt a válasz,

11

1) hanem jelentős szerep jutott a paxnak a tulajdonképeni communio előtt is, ahol nyilvánvalóan egészen a xotvcovta szolgálatában áll.

11

2) mentalis) egység kifejezésére használja a xoivcovía-t, amelynek következményét, emberi vonatkozását így írja le: „mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk". 10

8) AiSaxrj IX : 4; Clemen i. m. 1. o. 10

B) Csak későbben, a materiális áldozat uralomra jutásával együttjáró mechanizálódás szorítja ki a liturgiából ezt az ősi, négy részből álló könyörgést. V. ö. Brilioth i. m. 62. o. V. ö. Brightman i. m. 1:60, 136, 234, 391, 410. — Csak az V. és VI. század határéveitől kezdődően jelentkezik az az átalakulás, amely nyugaton a misében a pap imádságává teszi a Mi Atyánkat, míg keleten továbbra is a nép imádsága marad az Úrtól tanult imádság. — L. Achelis i. m. I : 376. — A reformáció utáni időből való evangélikus liturgiáinkban a xoívcovía erejének újraéledését láthatjuk abban a tényben, hogy a pap imádkozza ugyan a Mi Atyánkat, de a 7. kérés után a nép (vagy énekkar) fejezi be a doxologiával. A1

1) AiaxávaiVIII. 11 : 8; Clemen i. m. 6. o. — Keleten mindvégig az a pax marad nagyobb jelentőségű. A celebráns-pap pax-salutatiója után a diakónus így szólt a gyülekezethez a keleti liturgiákban: „Szeressük egymást, hogy egyértelműen vallhassuk" (innét a kar folytatta!) „az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, az egylényegű, oszthatatlan Szentháromságot". — Az igazhitűség hangsúlyozása is az egyházi xoívcovía igazolására szolgált. L. Rietschel i. m. I : 382. és köv.; v. ö. Brightman i. m. I : 371. és köv. 11

2) AiaTáyai VIII. 13:1; Clemen i. m. 8. o. — Ez a pax-mozzanat ment át a görögből a latinba és ez lett általánossá nyugaton az egyház