Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.
Költemények és énekek - Régi dal
36 Van még hitünk s meg nem törik, Az utolsó lehelteiig! Akarjuk és te élsz ó hon, Dicsőségben és szabadon. A szem inkább apadjon el, A szív inkább rohadjon el. Mely nem lát fényt túl e ködön, S nem dobog meg örömödön. Lesz még fényes Buda vára, Vár még öröm e hazára, S akik érte éltek, haltak, Föltámadnak mind a holtak. És látván a honszerelmet, Mely kivívta a győzelmet, Nyugton dőlnek sírjaikba, S beszövik ezt álmaikba. Boldogok, kik akkor éltek, Szent földjén a magyar népnek, — Kik látjátok azt a napot, Melyről annyi szív álmodott! Boldog az is, aki néked Elmét, szívet, verítéket, Mindent áldoz oltárodon, Te imádott, te drága hon! Ha fogynánk ez oltár körül Rajtunk az ég sem könyörül, De ha együtt összetartunk, A poklok sem győznek rajtunk.
