Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.
Költemények és énekek - Epilógus
26 programmját még egyszer összefoglalta: „Énekeltem, imádkoztam, S az eget a földre hoztam“. Hogy ezt a programmot milyen mértékben váltotta valóra, annak beszélő bizonysága utolsó költeményének „Epilógusának“ utolsó versszaka, amely éppen halála napjan jelent meg a „Harangszó“-ban. „Estém itt, jöjj csendes álom, Szebb életre hív halálom, A test lesz csak szálló köddé, Él a lélek, él örökké!“ Epilógus. Kapi Béla ev. püspök úrnak mély tisztelettel ajánlva. (1840 -1928.) Énekeltem, imádkoztam S az eget a l'öldrehoztam — Énekelve, imádkozva Megcsendült szent Dávid kobza. Énekelvén, imádkozván A jó Isten így szólt hozzám: Melléd adtam a Megváltót, Hogy életed legyen áldott. Szegényen jössz én Királyom, Jöttödet én úgy kívánom — Nincs hely, hová lehajtsd fejed, Az ég a Te méltó helyed. Kormánypálcád törékeny nád, Tövisből van a koronád, Trónod szívünk s az égi hon, Töviseden nyit liliom. Liliom, a tövisek közt, Hervadt ág én a hívek közt, Engemet nem bánt a bánat, Istennél a bűnbocsánat,
