Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.
Költemények és énekek - Epilógus
27 Áldom Atyám nagy kegyelmét, Szent Fiának nagy szerelmét, A szentlélek segedelmét, Mely felülmúl minden elmét. Titkon oldik elme — nagyság, Együtt mélység és magasság. Ha szomorít a szív mélye, Vígasztal az ég reménye. ízleltem a mennyet itt lent Gyermekszívvel félve Istent, Az Űrtől jött az izenet: Boldog, ki hisz, remél, szeret. Ha a pap hű és nem béres, A nyáj is az — Istenéhez S a cél felé együtt mennek, Öröme ez földnek, mennynek. Áll a Krisztus keresztfája, Gondolatban hullj alája, A szent vérnek minden cseppje Enyhe balzsam égő sebre. Temetésre harang kondul. Van-e élet a síron túl? A sír így szól: soha többé! A hit mondja: mindörökké! Élek-halok Szentkönyv érted! Betűd ölhet, lelked éltet; Olvasván szent bibliámat Nem kísért bűn, nem sért bánal. Olvassátok a Szentkönyvet, Eltöröl az minden könnyet,
