Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.

Életrajz - A költő

22

nünket s amelyen Sántha énekeivel ne ünnepelhetnénk. Tudnánk-e ádventet ünnepelni enélkül az ének nélkül: „Nagy örömhír jő a mennyből“, vagy „Ezrek ajkán egy szívvel“? Gyermekeink tudnának-e karácsonyestére készülni, ha nem énekelhetnék: „Itt vagy, óh szent karácsonyeste“? Karácsonykor az ő éneke emeli a magasba lelkünket: „Szálljon hálánk, galambszárnyon, vagy „Zendülj magasztos angyalajkú ének“. Az új évet is az ő énekével kezdjük meg: „Ki öröktől fogva voltál“. Mily megható áhítattal mutat Krisztus vérére, keresztjére ez az ének: „Hullj óh Jézus drága vére“ s a lélek böjti hangulatát mily szépen festi a másik: „Fájdalmában gyászol ég, föld“.

Nagypénteken ő jelenti megrendült lélekkel: „Csendes a sír, Jézus alszik“ és: „Óh zokogjon keresztyének“, viszont örömmel harsogja húsvéti éneke a boldog diadalt: „Koporsó, hol vagyon fullánkod?“, vagy „Isten néked térdet hajtva“, áldozócsütörtökön pedig: „Dicsőség néked menny és föld királya“. A vasárnap és ünnepnap szívet-lelket megnyugtató csendje ölel körül minket énekében: „Áldott Isten áldott napja“. Az úrasztalához hív: „A nap leszállt nyugovóra“. Hogy bűnbánattal az Űr asztalához előkészítsen, így énekel velünk: „Haragodban meg ne büntess“ s „Isten

lelke, áldott lélek“. Szinte az apostoli hitvallással teszünk vallást vele, amikor énekeljük: „Hiszek

benned Istenemben“. Rámutat arra az útra, amelyen megtaláljuk a gondviselő Atyát: „Teljes szívemből tégedet szeretlek“. Ütőn jártunkban útitársat ad mellénk: „Kegyes érző pásztorom“. A betegágy mellé is odamegy vigasztaló szavával: „Én Istenem feléd sóhajtok“ és „Ismét elmúlt az éj“. A reggelt énekkel köszönteti velünk: „Szétárad ismét szép napod világa“, „Hová mennék, ha nem Teliozzád“. Este figyelmeztet: „Lement a nap végső sugára“, vagy „Urain, Isten, be