Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.
Életrajz - Gyermek- és ifjúkor
7 ÁRVAHÁZ vagyunk.“ Ahogyan Petőfit a „Cserebogár“ dajkadal egész életén végigkísérte s hallotta a dalt, „elhangzott bár“, úgy kísérte Sánthát ez a legdrágább dajka dal, Gerhardt Pál imádsága: a szerető édesanya kedves éneke. Mintha anya és gyermeke egyaránt megérezte volna, hogy akinek ez a Gerhardt-ének volt első feledhetetlen lelki eledele, annak magyar Gerhardt Pállá kell lennie. Addig kísérte a gyermeket, majd az ifjút ez a dajkadal, míg maga is kobzot fogott s a lelkében gyermektisztaságban zsongó dallamot ezer változatban, csudás szépségben tovább énekelte, fgy az édesanya a maga mély bitét, Istenben vetett bizodalmát, imádkozó lelkét, énekszeretetét valósággal beleénekelte fogékony gyermekének tiszta szívébe. Világos bizonyságai ennek a sírig tartó mély hatásnak édesanyjához írt költeményei, különösképen pedig az „Anyámnak1 című költeménye, amely ezt a mély hatást énekli meg. A szorgalmas szülők nagy családjukat tőlük tel- hetőleg gondosan nevelték. Károlyt a népiskola elvégzése után a kecskeméti ref. gimnázium növendékei közé adták. Gimnáziumi tanulmányait azután, a Sopronban végzett ötödik osztály kivételével, Kecskeméten fejezte is be. Tanárai közül Ebernyik és Filó gyakoroltak mélyebb hatást az ifjúra, akik látván szép költői tehetségét, versírásra buzdították. De hatással volt reá Czékus István kecskeméti evang. lelkész, a későbbi püspök is, aki többször megfordult Sántháék otthonában és akinek hajlékában ugyancsak otthonos volt az eleven eszű, verselgető Sántha Károly. Gimnáziumi tanulmányai befejeztével az ifjúnak pályát kellett választania. Jövőjére gondolva — amint később maga emlegette — az volt a vágya, hogy életét gyógyításra szentelhesse, vagyis akár mint orvos a beteg testet gyógyíthassa, akár mint lelkész a beteg lelkeken segíthessen. Mivel úgy érezte, hogy a beteg
