A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.
Dr. Bruckner Győző: Felsőmagyarország ágostai hitvallású evangélikus egyházközségeinek elszakítása és a szlovenszkói ágoston hitvallású evangélikus egyház alkotmánya - I. Felsőmagyarország ágostai hitvallású evangélikus egyházközségeinek elszakítása.
mindenképen azon volt, hogy ne lazítsa meg azt a köteléket, mely közel ezer éven át Magyarországhoz fűzte. Legelsősorban Késmárk sz. kir. város képviselőtestületének közgyűlése hozott 1918. október 23.-án egyhangú határozatot, 23 ) hogy továbbra is Magyarország kötelékében akar maradni. Késmárk lelkes példáját követte még közel 70 község. Sőt nagygyűlést tartottak a szepesi németek 1918. november hó 4.-én Késmárkon és az önrendelkezési jog értelmében kijelentették, hogy miután 800 éven át örömben és bánatban osztoztak a magyarokkal, ezentúl is szívvel-lélekkel a magyarokkal tartanak. Magyaroknak vallották és vallják magukat jelenleg is, jóllehet német származásúak, de soha emiatt mellőzésben, vagy bármilyen hátrányban, megvetésben nem volt részük. Egyházi és közhivatalokban, valamint a törvényszéken egyaránt szabadon élhettek német nyelvükkel. A jövőben is szívvel-lélekkel Magyarországhoz akarnak tartozni. „Az isteni és emberi jogba ütközőnek tartunk minden olyan cseh igényt, mely a mi földünket a történelem és kultúra kivetkőzése mellett elidegeníteni óhajtja a mi szeretett magyar hazánktól, melyhez a jövőben is hűek maradunk és ezentúl is Magyarországhoz akarunk és fogunk tartozni." 24 ) A szepesiek még ezzel a kinyilatkoztatással sem elégedtek meg és hogy nagyobb súlyt adjanak hozott határozatuknak a győztes szövetséges hatalmak előtt, már 1918. december hó 9.-én összehívták Felsőmagyarország német lakosait Késmárkra nagygyűlésre, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy az Önrendelkezési jog nyilt megsértésével, megkérdezésük nélkül új államalakulatba akarják őket beolvasztani. A nagygyűlés hivatkozott Wilson 14. pontjára és ennek alapján tiltakozott az ellen, hogy befejezett tények elé állítsák őket és az önrendelkezési jog teljes megsértésével határozzanak hovátartozandóságuk felett. Ha pedig a nagyhatalmak akaratuk letörésével és az emberi jog teljes letiprásával mégis idegen államhoz csatolnák őket, az esetben az önrendelkezési jog alapján minden téren, különösen pedig közigazgatás és kultúra terén, a legmesszebbmenő, teljes autonómiát követeltek. 25 ) •) Késmárk sz. kir. város nagy levéltárában jkv. *) A határozatot közli Epstein i. m. 85—86. IL *) Az 1918. dec. 9-iíki határozatot is közli. Epstein i. in. 86—87. 11.