Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

20 merete az alapja, amikor ennek következtében megirja kátéit, lefordítja német nyelvre a bibliát s odaadja a nép kezébe, amikor a nép számára énekeket ir, énekeskönyvet ad ki, kétségtelenül a népnevelés alapjára épít. Az a nézete, hogy „a fiúk naponként egy vagy két órát töltsenek az iskolákban és többi idejük alatt foglalkozzanak otthon, tanuljanak valami mesterséget és készüljenek választott pályájukra, hogy mindkét irányban kiképződjenek." Mert a nevelési eszmény mindenek számára szól, a leányok nevelése ép oly kötelesség, mint a fiúké. Megköveteli, hogy a leányok is „naponként egy órát tölthessenek az iskolában, amellett munkájukat otthon is végezhetik." Figyelemreméltó különben a munkára nevelés szemmel tartása. Ez is, ha jól meggondoljuk, Luther nevelési eszményéből folyik. Az alsóbb iskolákból a felsőbbekbe „csak a valóban arravalókat küldjék fel." Itt, a tudós iskolákban a humanismus kezébe adja Luther a munka javarészét. Isten különös gondviselését látja abban, hogy a humanismus győzelmének korát éli. Ezeknek az iskoláknak ugyanis abban látja főteendőjét, hogy a nyelveket, a latint, a görögöt és a hébert tanítsák. A humanista tanulmányokat azonban mint számára majdnem teljesen formális jelentőségűeket az evangeliuin nevelési eszményének szolgálatába állítja. A tulajdonképeni humanismus iránt teljesen érzéketlen. Neki a „nyelvek" csak azért kellenek, mert az írás igaz megértése csak általuk lehetséges. Ezért elvként állítja föl : „Amennyire kedves nekünk az evangéliotn, oly erősen ragaszkodunk a nyelvekhez." Egyáltalában az az iskolának mindenek fölött való hivatása, hogy az ifjúságot a szentírás ismeretébe bevezesse. „A felső és alsó iskolákban első sorban a szentírásnak kellene a legkiválóbb és legközönségesebb olvasmánynak lenni." Világos, hogy miért. Isten az ige által viszi végbe az embernek mind bűne alól való felszabadítását, mind