Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

21 szolgálatra való elkötelezését. Innen van, hogy noha fontos és sürgős, hogy az iskolák kormányzásra alkalmas embereket, tanítókat, sőt tanítónőket (!) is képezzenek, legfőbb teendőjük Luther szerint mégis az, hogy igehirdetőket neveljenek. S amikor az iskolák elnéptelenednek s félő, hogy nem lesz elegendő igehirdető sem, Luther még attól az indítványtól sem riad vissza, hogy az arra alkalmas fiúk taníttatására a felsőbbség kényszerítse rá a szülőket s nem győzi eléggé magasztalni a szülők előtt az igehirdetői hivatal fenséges voltát. (Sermon, dass man solle Kinder zur Schule halten. Keferstein i. m. 223.) Szorosan ragaszkodik nevelési eszményéhez akkor is, amikor az egyetemek reformjáról szól. Az evangéliumért üzen hadat a „kárhozott, nagyralátó, ravasz pogány" Aristoteles „hamis" beszédeinek. Csak abba egyezik bele, hogy logikáját, rhetorikáját és poétikáját tanítsák. Az orvosi fakultás reformját az orvosokra hagyja, a jogi fakultásról azonban kiküszöbölendőnek tartja a pápai jogot, mert az egyházi jog tekintetében is „teljesen elég nekünk, ami a bibliában van, arra, hogy minden dologban tudjuk, mihez tartsuk magunkat." A legmélyebbre ható reformot természetesen a theologiai fakultáson sürgeti. „A szentírást és semmi mást ne tanítsunk." Az erre való képesség Istentől jő. „A szentírás doktorát senkisem teremti elő, hanemha egyesegyedül a mennyből való Szent Lélek." Az irástanulmányozás kedvéért szűkebb körre kell szorítani a többi tanulmányokat. „Sok könyv nem tesz tudóssá, sok olvasás sem." Még az ősatyák írásainál is vigyázzunk, „nehogy teljesen beléjük vesszünk s az írásba soha be ne jussunk." Amikor — az iskoláknak mintegy koronájaképen — jó könyvtárak fölállítását követeli, első követeiménykép állítja fel: „Először is ott legyen a szentírás mindkét része, latinul, görögül, lu berül és németül, sőt még több nyelven is. Azuián a legjobb