Podmaniczky Pál: A keresztyén istentisztelet lényege valláspsychologiai és dogmatikai alapon kifejtve. Pozsony [1916.]

46 Láthatjuk tehát, hogy a nekünk a adott kegyelem min alapszik. Az elevekiválasztottság tana különben belekapcsolódik a Szenthárom­ságról szóló tanba. Az Atyával mindöröktől fogva egy Fiúban vagyunk kiválasztva s kiválasztottságunknál fogva vagyunk hozzá a Lélek által elhíva, benne való hitre, hozzó való szeretetre, érte való munkára elhíva. A kegyelem elemzésének eredményekép megállapíthatjuk, hogy a kegyelemnek, minden megnyilatkozásban az Isten és ember között való egység létrehozása a célja. A kultuszra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy célja az ember kultuszképességének helyre­állítása. Ezért választott ki eleve, ezért igazít meg, vált meg, szül újjá, szentel meg bennünket a kegyelem. Megigazít, hogy mint igaz emberekkel közössége lehessen velünk az igaz Istennek. Megvált, hogy a gonosz akarat, a sátán, test és világ fölöttünk való uralma, a physikai rossz ne legyen választófal közöttünk és Isten között. Ujjásziil, hogy Isten így atyánkká, mi gyermekeivé legyünk. Megszentel, hogy mind jobban egy akaraton legyünk Istennel mindenekben. S mindez azért történik, mert a kegyelem öröktől fogva kiválasztott bennünket. Öröktől fogva való akarata Istennek, hogy a Krisztusban újra egyekké legyünk vele. A kegyelemnek ez a célja határozza meg a kegyelmi eszközök célját is. Mind az igének, mind a keresztségnek és az úrvacsorának az a célja, hogy köztünk és Isten között helyreálljon a Krisztus által a bűn­megbontotta egység. S mivel a keresztyén kultusz alkotó elemei a kegyelmi eszközök, ez a keresztyén kultusznak is a célja. Vagyis a kegyelemnek célját közvetlenül a kegyelmi eszközök alkotta kultuszra vonatkoztatva azt mondhatjuk, hogy a ker. kultusz czélja tulajdonképen mindenek előtt az ember kultuszképességének helyreállítása. S ezzel már csak egy lépés választ el bennünket attól, hogy megállapíthassuk a ker. kultusz lényégét. Ha a ker. kultusz czélja, az Istennel való egység megvalósulhat, akkor két­ségkívül ennek lehetősége a ker. kultusz lényege. Hogy vájjon a kegyelem eléri-e czélját, erre a kegyelem hatá­sainak elemzése ad feleletet 1. A mint a kegyelem tényei közül a megigazítás a döntő, úgy hatásai közül a hit. Hit által lesz a mienk a kegyelem. A hit azonban szintén Isten ajándéka, csakúgy, mint a kegyelem. A Lélek műve. Igaz, egyéniségünk ténye, mert a mikor hiszünk, mi gondolkodunk, mi akarunk, ha a Lélek által vezettetve is, de mégis független tőlünk. Ahhoz, hogy hihessünk, nem kell bizonyos feltételeket teljesítenünk. Épen mert teljes a kegyelem, a melyet 1 Utalunk a II. részre, a hol a kegyelem hatásainak részletes vallás­psychologiai elemzését adtuk. Mivel az empirikus dogmatika módszerével dolgozunk, az ott kifejtett anyagot fel kellene vennünk dogmatikai fejtege­téseinkbe, de mi ezt czélszerűségi okokból még sem tesszük, hanem csupán az ott kifejtettek dogmatikai kiegészítésére szorítkozunk. L. a II. rész idevágó szakaszainál olvasható jegyzeteket, főleg Schlatter: Das christl. Dogma. cz. művének ott idézett fejezeteit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom