Podmaniczky Pál: A keresztyén istentisztelet lényege valláspsychologiai és dogmatikai alapon kifejtve. Pozsony [1916.]
47 megragadunk, azért nem személyválogató s mindenkit kielégíthet. A hit így nekünk nem productiv, hanem receptív actusunk. Annyira receptív, hogy még tulajdonképent létrejötte is rejtve van szemünk elől. Objectiv alapja adva van: Jézus, a ki mint Isten fia istenbizonyosságunknál fogva ragad meg s a benne lett, bennünket kiválasztott, bennünket megigazító, megváltó,, újjászülő, megszentelő kegyelem, mint a hit motívuma. Adva van a hit subjectiv megalapozottsága is, a melynél fogva meg tudjuk ragadni a Krisztust, noha az egész vonalon szembeszáll istenellenségünkkel, noha krisztust méltóságát és keresztjét nem tudjuk összeegyeztetni értelmünkkel, noha föltámadását, felmagasztaltatását, mindenüttjelenvalóságát érzékeink tapasztalatával meg nem közelíthetjük. S mert így hitünkben mint Isten ajándékát vesszük a megigazítottságunk, megváltottságunk, újjászülöttségünk és megszenteltségünk felől való bizonyosságot, hitünk tényében gyökerezik üdvbizonyosságunk'. Nincs szükségünk arra, hogy különös ismeret, érzés vagy cselekedet tegyen bennünket bizonyossá üdvösségünk felől. A hit a Krisztusban látja üdve teljes és feltétlen biztosítékát s ennél a hit adta bizonyosságnál nem kívánhatunk, nem nyerhetünk többet. S mivel így a hit Krisztusra tekint, ez a benne való hit minden egyéni, természetes és keresztyéni különbözőségünk ellenére gyülekezetté egyesít bennünket mindazokkal, a kik hozzánk hasonlóan a Krisztusban való hit által bizonyosak a maguk üdve felől. A kegyelem a bűnöst igazítja meg, váltja meg, szüli újjá és szenteli ineg. A mikor a kegyelmet hit által elfogadjuk, Istennel való egyesítettségünknél fogva ellentétbe kerülünk a bűnnel; megtérünk. Tehát ugyanaz a kegyelem, amely Istennel egyesít, szembehelyez a bűnnel. Ennek a bűnnel való ellentétnek, megtért voltunknak érvényesítése a bűnbánat. A mily föltétlen és teljes a kegyelem által való egységünk Istennel, oly következetes és meg nem alkuvó a bűntudat, oly föltétlen és teljes, a bűn minden elágazására kiterjedő a bűnbánat. A bűnbánat mindennapi tényünk. A kegyelem állapotában is a testben és világban maradunk, a mi következtében a bűn olykor negativ, olykor azonban positiv eredménynyel is újra meg újra elénk lép s így a bűntudat épen a kegyelem állapotának folytonossága következtében állandó s állandóan a bűn megtagadására késztet. Az Isten akaratával való meghasonlottság helyébe a bűnös vágyódásunkkal való meghasonlottság lép. A bűnhöz való e viszonyunkra a kegyelem elfogadása, a hit döntő ugyan, de viszont ennek szükségképeni velejárója a bűnnel való ellentét, a bűnbánat. Ez az ellentét épen ezért nem is gyöngül, hanem egyre mélyül 2. — A kegyelemben Isten szeretete hajlik le hozzánk s szeretetének 1 Schlatter i. m. 520—o. 2 A mint a megigazításnak a hit a párhuzamosa, úgy az újjászületésnek a megtérés, a bűnbánat. Schlatter i. m. 665. o. jegyzet. Az újjászületés és megtérés viszonyára nézve 1. még Wacker: Wiedergeburt und Bekehrung. 40 o.
