Podmaniczky Pál: A keresztyén istentisztelet lényege valláspsychologiai és dogmatikai alapon kifejtve. Pozsony [1916.]

10 ez azért fontos, mert ebben láthatjuk annak biztosítékát, hogy az apostoli kor keresztyénségében és így kultuszában is megfelelően érvényesülhetett Isten prioritása

1. Csak így lehetséges az a minden theurgiát gyökerében elmetsző meggyőződés, hogy mind az akarás, mind a véghezvitel Isten kezében van

2. Az apostoli kor kultusza tehát megfelel a fent megállapított hármas criteriumnak. Isten az ige által érintkezik az emberrel, az ige tartalma a Krisztus és váltsága, a prioritás a Lelke által bennünk munkálkodó Isten részén van. Az apostoli kort követő korszak első századában még elég szorosan az apostoli kor kultuszához és így Jézushoz kapcsolódik a kultusz, noha már itt is, ott is mutatkoznak azok a jelenségek, a melyekből a III. századtól kezdve a Jézustól és az apostoli kortól mind határozottabban elhajló kultikus fejlődés kiindul

3. Mivel a mi feladatunk nem a kultusz történetének előadása, hanem csupán annak nyomozása, hogy hol találjuk meg a jelenben a vizsgálódásaink alapjául vehető keresztyén kultuszt, a kultuszt ebben a fejlődésében nem kell lépésről lépésre végigkisérnünk. Elég, ha megállapítjuk a fejlődést meghatározó tényezőket s a fejlődés eredményét a fent megállapított criteriumok megvilágításába helyezzük. Hogy a ker. kultusz depravatiojában milyen tényezők hatottak közre, erre — a dogma és a kultusz között szerves kapcsolat lévén — a dogmatörténet ad feleletet.

4 Szerinte a dogma fejlődésének történetéből az apostoli kort követő századokban három jelenség válik ki különös élességgel. 1. Jézusnak és az apostoloknak az újtestamentomi kánonba kijegeczesedett igéje mellé, majd elé odanyomul a ker. speculatio, a hagyomány, az egyház a maga tanításával és tekintélyével;

5 2. Krisztus és az ember közé odafurakodik a pap, az egyház a maga szertartásaival és paran1 Az Acta szerint a megdicsőült Jézus és a Lélek vezetik a gyülekezetet és az egyest: 1 , 2

32

6 ; 2, 4; 4, 8; 4, 3

1; 6, 1

0; 8, 2

9; 9, ,9; 9, 3

1; 10, 4

4; 13,,; 14, 2

7; 15, 4; 15, 15, ,„; 16, „-,; 16, 91

0; 16, 1

4; 18, 19, 2

0; 20, 2

3; 20, 2

8; 21, it ! 21, iá—20; 22, 8—

J,; 22, 1

8—

2

1; 23, 26, 1

5—

1

8; 27, «3—20; 28, 2

8. 2 Fii. 2, 1

3 s rajta alapúi I. Kor. 3, 5— 3 Forrásaink : Clemens Romanus, PÎinius (sec.), Ignatius, a AiSapj, Justinus, majd Tertullianus, Cyprianus, a Constitutiones apostolicae, a különböző liturgiák stb. A forrásokat kivonatban közlik: Clemen: Quellenbuch z. prakt. Theol. I. l.-o. Köstlin i. m. 19.-0., legrészletesebben tárgyalja a forrásokat Rietschel i. m. 1.242.-0. L. továbbá a Lietzmann-féle Kleine Texte 5., 6., 35., 61. számú füzeteit. — A későbbi, Jézustól elhajló fejlődés kiinduló pontjai pl. Herrn. Sim. 5, 3, 3 8s ti â

'faO-ov tcoitjoijj iv~.oç xrjç I

vto

WJ

ç too 9so'j, aeauicp Tieçi'.noirjay Sógav Tispiaaotspav y.al ia-ß èvSojjÔTepoj itapà tip S-stp ou ËjieÀXe; sívac. Bonwetsch: Dogmengesch. 24. o. Ez már a theurgía alapvetése. A papság Krisztus helyébe lépését sejteti Ignatius, a mikor a kultusz középpontját a püspökben látja : Stiou äv cpaví), 6 èittaxoitoj, ây.st tó TcXíjS-o

j saxto' óaíigp 5

r.oo äv f

( Xpiazb'lïjaoû; èxsT rj -/.aS-oXi"/.-^ èxxXijaca. Smyrn. 8, 2, Bonwetsch i. m. 28. o. 4 Th. Harnack: Prakt. Theologie. 1. 405. o. 5 Justinianus, Novell. 131: tiïiv. .. âftov ouvódwv xa> Tà bô';\iaza. -/.aS-äTtsp Tàj -fpaçàj 5exó[is9-a "/.. toùç xavóva; <ú; vd^iouç cfuXá-TO|i£v. Bonwetsch i. m. 101. o.