Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)
II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - I. szakasz: A protestáns egyházak szertartásai - 28. §. A prédikáczió
ket buzgó lélekkel világos nyomokon vezet. Czeglédi György, váradi lelkész, prédikáczióiban is inkább harczol, mint épít. Kulcsár György éles, bonczoló és világosan rendező elmével kezeli az evangéliumok történeteit. Szereti az allegorikus magyarázatokat, A textus magyarázásában pontos, rendet tartó, de néhol túlságba is hajló. 1 Buzgó, hivő lelke azonban még a hideg sorokon is átmelegít. Szenczi Molnár Albert is az övét tartotta legjobbnak az általa ismert posztillák között. Szikszai Hellopeus Bálint, egri és debreczeni lelkész, kiváló tudós, a kinek híre itthon és külföldön is egyaránt ismert volt. Félegyházi Tamás, debreczeni lelkész és Sóvári Soós Kristóf szintén nagy tudásuk és képzettségük által váltak ki társaik közül. Még két kiváló férfiú az, a kik munkás és buzgó pásztorságuknak írott emlékei után különösen hálánkat bírják : a szelíd lelkű és sok lelketlen támadást elviselt Beythe István és a csodálatosan termékeny és fáradhatatlan Bornemisza Péter. Egyéniségével legnagyobb és legbefolyásosabb volt Melius, a ki mindenütt meglepő változtatásokat eszközölt, de az építő munkában legkitartóbb, önállóságban és gondosságban a legtiszteletreméltóbb ez a két szelidebb férfiú. Beythe István prédikáczióit ugyanaz a szigorú textushoz tapadó felosztás jellemzi, mint Bornemisza beszédeit. Tárgyalása azonban sokkal rövidebb. Rendesen kérdéseket vet föl és ezekre felel. Úgy hogy az egész prédikáezió egy olyan katechizáczióvá alakul át, a melyben mind a kérdéseket, mind a feleleteket maga adja. Néha a rövidség kedvéért nehezen érthetővé válik. Tömör, dogmatikus nézetekkel megrakott feleleteivel a hallgatók szigorú figyelnie mellett számíthatott csak arra, hogy beszédével hat és épít, A mint az én általam látott példány mutatja, beszédeit sokan használták. Egyes jelek arra engednek következtetni, hogy a felvetett kérdések közül a főbbekre a gyülekezetnek is válaszolnia kellett, Sőt igen való1 A. Jézus elé vezetett szamár, a melyik igába való volt, jelenti a zsidó népet, a melyiknek igája a törvény. Vemhe pedig, a melyik szabadon teher nélkül járt, jelentette a pogányokat, a kik a törvény által megkötve nincsenek. Mindegyiknek a Jézushoz kell menni és neki szolgálni.
