Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - I. szakasz: A protestáns egyházak szertartásai - 28. §. A prédikáczió

szinű, hogy oly helyeken, a hol az antifónák használatban voltak, e beszédek használata alkalmával a lényegre tartozó kérdés és felelet énekeltetett is. A jelzések ezt is következtetni engedik. Sok beszédet írt a szentek ünnepeire. E beszédek azonban mindig megmaradtak az Isten igéjének hirdetése mellett és sohasem szolgáltak emberi érdemek dicsőítésére. Beythe azokból való volt, a kik igazán buzgó lélekkel, nem földi indokoknak, hanem Isten vezetésének engedelmeskedtek. Bornemisza Péter galgóczi, szemptei lelkipásztor, utóbb vágvidéki superintendens, az ág. ev. egyházhoz tartozott. Beszédeiben ennek több helyen találjuk nyomát. Négy könyvecskéjében pedig maga is megmondja. Önállóan és rendszerrel dolgozott, Minden ünnepre több beszédet ad. Rendesen hármat. Ezeket érdekes jegyzetek kisérik, a melyek a XVI. századbeli magyar liturgiának elsőrendű forrásai. Legfőképpen a világos magyarázat jellemzi, a melyet találó példák és hasonlatok élénkítenek. A prédikácziói korában mintául szolgáltak. Szerkezetüket zsinatok ajánlották a lelkészek figyelmébe. Hogy tömérdek munkája milyen nehézségek között került forgalomba, arról maga emlékezik meg első könyve végén a „Hála adásra való intés "-ben: Szép okokért mieli ezt az Isten, hogy minden hasznos es iduösséges munkát nagy fáratsaggal szereztessen meg. Hogy az munkás szüntelen az ő dolgaba segitsegül hina az Yr Istent, Es midőn veghez vinne, ne maganac hanem az Yrnac tulaydonitana. Es arról ő neki örömmel halat adna. Enis soc ideie hogy farattam az egez esztendő altal való predikacioknac megirasaban, kinec czac az első reszet is soc kölczegel, futosassal, es hol betegseg miat, hol háborúság miat, sok törödessel vittem vegre, nem en, hanem bizony czac az Yr Isten, ki soc keppen vgyan erőuel keszeritet reaia. Meg negy enni, mint e könyü vagyon ide hatra, Aztis czac ö viheti vegre. Azért mind az el vöt iorol melto halat adnunc, mind az követközendö szükségünkről melto könyörgenünc. Kire intek is minden hiu keresztyeneket, hogy en velem egyetembe halat agyon, es könyörögiön ö szentfölsegenec. A könyv itt egy hálaadás és könyörgéssel végződik, a melyben az író és az olva-