Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 8. §. Az evangéliumok, episztolák és prófécziák

Ebből látható, hogy a mise ünnepélyessé tételére nem­csak belső, hanem külső tekintetben is nagy gondot fordítottak. Minden tekintetben méltóvá akarta tenni az egyház a főisten­tisztelet névre. 8. §. Az evangéliumok, episztolák és próféeziák. A kódexek nagy számmal őriztek meg ilyen czímen biblia­fordításokat, a melyek az egyház által kijelölt napi lekcziók átültetései. Ezeket a gyülekezet előtt magyar nyelvenis felolvasták a mise keretében. Közülük egyiket, vagy másikat, legtöbbször az evangéliumokat, meg is magyarázták, vagy éppen prédikáltak róluk. Bennük nyert kifejezést az ünnep sajátossága, mert minden napnak saját külön evangéliuma volt. A középkori szent­írás tulaj donképpen csak ezekből és ezekért volt, Igaz ugyan, hogy már a XY. század második negyedében teljes biblia­fordítás volt ismeretes, de ez két husszita papnak volt a műve. Beszélnek egy másikról is, mely az újtestamentum fordítása lett volna, a husszitákat megelőzőleg 1420—30 körül. Emlékei maradtak is másolatban. E fordítást is a liturgiái szükség hozta létre, mint minden egyéb bibliai átültetést, Az evangéliumok és episztolák ránk nézve a miatt bírnak különös értékkel, mert az istentiszteletben ezek képezik a tanító elem fundamentumát. Gondosan megválasztott, az ünnep­köröket figyelemmel tartó, bölcsen beosztott textusok ezek, a melyek a mint a Missale romanum "-ban foglaltaknak, némelyek szerint Nagy Gergely, mások szerint Nagy Leó kortársa, a marseilli presbiter, Musaeus által állíttattak össze. Annyi bizo­nyos, hogy legnagyobb részben készen voltak már Hieronymus idejében, a IV. században. Az V. században már közkézen forgott egy „Lectionarium S. Hieronymi." Rajtuk épült népünk keresztyén nevelése. Egyebekben a papok is alig ismerték a szentírást. Az Isten igéje a legtöbbször csak az egyház ros­táján keresztül juthatott el az ő szíveikbe is. De értéküket az is növeli előttünk, hogy a következő korszak protestáns lel­készei sem tudnak szabadulni e szép rendet követő és meg­szokott igéktől, sőt a protestáns istentiszteletre épen annál

Next

/
Oldalképek
Tartalom