Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 7. §. A mise

14. Ita missa est, A „Mi Atyánk" elmondása után jön a régi szokás megtartása, a kenyérszegés. Azután Istennek báránya, ki elveszed e világ bűneit, Irg. -— háromszor. Erre a kapernaumi százados szavai következnek, ugyancsak háromszor. Most veszi a pap magához az ostyát és a kelyhet. Utána egy zsoltárrészietet olvas a pap, a mely alatt régen a templomi gyülekezet áldozott. Egy üdvözlés és egy közös imádság után az áldozat befejezést nyer. üdvözlés. Ite missa est, vagy benedicamus Domino. áldás. utolsó evangelium. János ev. I. 1—14. versek. záró imádság. Dominus vobiscuni után jelenti a pap, hogy a misének vége. A szentháromság személyei nevében áldást ad. János ev. I. r. 1—14. verseit felolvassa és „Te Deum", vagy valamely imádság mellett távozik. A misét közönségesen csak erre az öt részre szokták osztani, a melyeknek mindegyike aztán többféle elemet foglal magában : 1. introitus, 2. graduale, 3. offertorium, 4. canon : a) consecratio, b) adoratio, c) monstratio, d) distributio. 5. postcommunio. Nekünk azonban azért kellett egészen elemeire szednünk, mert csak így vehetők észre e hatalmas alkotmányon azok a helyek, a melyeken nyelvünknek sikerült rést törni a bejuthatásra. A mise a maga egészében mindig féltett és dédelgetett kincse volt a római egyháznak. IX. Leó 1052-ben Hunnibert mainzi diakónust exkommunikálta azért, mert a misét