Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)
II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - I. szakasz: A protestáns egyházak szertartásai - 43. §. A betegek vigasztalása
hogy nekik adassék, kiváltképpen azoknak, a kik annak előtte is gyakorta éltek vele. E zsinati intézkedések egészen természetesen fakadtak fel azon a talajon, a hol az élet vize oly bőséggel töltötte el a szíveket. Ha a Jézusnak különös gondja volt a betegekre és szenvedőkre, nem hagyhatták őket az ő követői sem ; sőt az ő hitüknek erejét és hatását ezek vigasztalásában próbálták ki és bizonyították meg. A betegek látogatása tárgyunkra csak annyiban tartozik, a mennyiben az liturgikus cselekménynyel áll kapcsolatban. Ilyen volt pedig az Úrvacsorájának kiszolgáltatása, a mit, Meliusnak és az ő közvetlen barátainak kivételével, mindenütt feltalálhatunk. E cselekménynek liturgikus jellegét épen az adja, hogy mindig a beteg köré gyűjtött gyülekezetben volt kiszolgáltatandó. így tehát közössége és nyilvánossága megőriztetett. A betegek vigasztalásának módja. Idevonatkozólag különös figyelmet érdemel Heltai utasítása: Mikor a miniszter, vagy lelkipásztor, a beteg embernek rokonsága avagy szomszédai által elhivattatik, a betegnek vigasztalására, hozzá vévén kámfáját, kelyhét, menjen el az emberekkel, a kik elhitták őtet, és beköszönvén hagyja meg, hogy szépen abroszt terítsenek az asztalra, és bort tegyenek reá. Annakutána kérdje meg a miniszter a beteget, ha vagyon valami titkon való dolga, mely az ő lelki ismeretit furdalja és háborgatja, mely felől az Istennek igéjéből tanúságot avagy vigasztalást kiván. Es a több embereket kiküldvén szorgalmatossággal a gyónásnak módja szerint cselekedjék, feddvén, avagy tanítván, avagy vigasztalván őtet, miképpen a hív és bölcs lelkipásztornak tudni kell. Nagy külömbség vagyon a betegek között . . . Némelyek megismerik a bűnöket, és rettegnek a kárhozattól, némelyek bátorságosak, némelyek nagyobbnak vélik a testi fájdalmat a lelki dolgoknál. Efféle esetekben bölcsnek kell a miniszternek, avagy lelkipásztornak lenni, hogy a személyeknek mivoltok
