Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - I. szakasz: A protestáns egyházak szertartásai - 24. §. Az istentiszteletre vonatkozó zsinati intézkedések

Különös figyelmet érdemel e zsinat XVIII. czikke, a melynek czíine „Fenséges Második János (Joannes secundus) fejedelem parancsáról". Az még nincsen tisztába hozva, hogy e parancs kitől származik. Bod Péter Perényi Gábortól, Jakab Elek pedig Báthori Györgytől származónak mondja, mert János Zsigmond akkor Lengyelországban tartózkodott. Elég az hozzá, a parancs megvan, a fejedelmi beavatkozásról, e jognak elismeréséről és a szertartásoknak a rendelkezés ellenére fennálló különféleségéről világosan tanúskodik. „Fejedelmünknek, II. Jánosnak parancsa, mely a mint átlátható, az egyház tekintélyéről szól, ez : hogy ezután senki ne merészeljen az ő nagyságos uralkodása alatt álló birodalomban bármely egyházat annak megszokott és törvényes szertartásaiban valamivel megújítani, abban valamit megváltoztatni, rendül szabni, eltörleni, a felsőbbeknek a felőli megkérdezése, vagy beleegyezése nélkül, avagy a kérdésnek a gyűlés elé terjesztése nélkül. Azt pedig, hogy a minap Óváriban az Úrvacsora kiszolgáltatásában az oltár lebontásával és az asztal behelyezésével változás történt a nélkül, hogy a fejedelmet a felől megkérdezték volna, a kinek hatalmával azt tenni kellett volna, a mi egyházunk felette rosszalja és az ily újítás szerzőjének nagy bűnéül tulajdonítja. S bárha urunk, a nagyságos fejedelem, a maga fejedelmi kegyéből a mi megtorlásunk mérvét ez alkalommal megenyhítette ; mindazáltal ezt az újítási vakmerőséget jövőre a maga birodalmában sehol megengedni nem fogja. És az esperesek nézete is az, hogy mindenek, a melyeknek szabályszerűen történniök kell, a főtől rendeztessenek és hogy intézkedni kell, miszerint a tudományban és a hit lényeges részeiben különböző érzelmek ne keletkezzenek, a melyek, a hol létrejönnek, a legveszélyesebbek. A szertartásokról pedig nem kell annyira vetélkedni, mint a melyek nem is igen lehetnek mindenütt hasonlók, a mi egyházunkban azonban már régen bizonyos rendbe vannak hozva, s nem is könnyen engedjük meg, hogy azt a rendet valaki valami módon, még nagyobb botránynyal, mintha azt fentartjuk, megzavarja ; megtartjuk azért ezt a szabályt. A rendezetlenek engedjenek a rendezetteknek, s nem a rendezettek a rendezetleneknek.