Raffay Sándor: A hellenismus és a philonismus kosmogoniája. Budapest 1900.

VII. Fejezet

A HELLENISMUS ÉS THILONISMUS KOSMOGONIÁJA, 39 kifogyhatatlan alakulása mutatja legjobban, hogy Philo igazi eccletikus volt a szó legszigorúbb értelmében s minden általa ismert theologiai és philosophiai ismeretelméletből kiaknázta a felhasználható elemeket s a legellentétesebb jellemű képzeteket egymással összeházasítani igyekezett. A philonismus ezért lett a theismus, deismus, materialismus, spiritualismus, és a pantheismus minden alakjának olyan keveréke, a milyet a világ sem előtte, sem utána még soha nem látott. Az eszményi világ Philo szerint a logos, értvén most ez alatt az Isten gondolatában kialakult világtervet. A logos e fokán èvStadétoç, Istenben élő és lévő önálló gondolat, ratio. E képzettel Philo már nemcsak a megosztottságot viszi be az Isten eszméjébe, hanem egyszersmind az isteni lényeg közelebbi meghatározásának is útját egyengeti. Sarkalatos gondolata Philónak, hogy az Isten maga nem teremthet, nem alkothat semmit, de ép oly sarkalatos az is, hogy Istennek lényege a cselekvés. Ezt a két ellentétes kijelentést kiegyenlíti, lehetővé teszi a logos. E ponton látszólag letér a zsidó theologia mezejéről és mégis valójában épen a legszilárdabbul most mozog azon. A héber theologiai meggyőződés szerint ugyanis az Isten nem közvetítők által, hanem közvetlenül teremtett mindent. de teremtő akaratát mégis csak az ő szava valósította meg. A logos itt már nem gondolat, ratio többé, hanem kimondott szó : oratio pr

(u.a, a mi annál inkább közvetíthet a két világ között, mert az elgondolt szónak kimondásával a szemléleti világ keletkezése valóban összeesik A logos így a két világ közvetítője és nemcsak az isteni akaratnak közege, organuma, a mely által, hanem az isteni gondolat tartalma is. előkép, eszményi világ, maga az isteni bölcs gondolat, a mely szerint, a melynek alapján, a mely után teremtetik az egész világ (Xófoc = = Xofiajió?). A logos tehát ki nem mondott állapotában mint Xófoc îvStaô-îToç azonos magával az Istennel, része az Isten lényegének, ezért is ftso?:,

1 kimondott állapotában pedig, mint XÍ70C ipij.sváoc, isteni jellemét megtartva, az Isten kijelentésének közege, ezért is már nem az Isten a maga lényege szerint, hanem csak az ő árnyéka (ixíot), képe (síxwv), helyettese (ÓTtápyo? too dáou). 1 I. 184. Legis alleg. III. 73. P. 99. M. 128.