Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

51 gettek, azoktól segélyt kértek és felajánlották magukat a török vallásra. Nemcsak a lázadókhoz, hanem ő Felsége más ellenségeihez is leveleket küldöttek, azokat az ország elfoglalására ingerelték, a rendkívüli törvényszék elé idéz- tetés ellenében a törököknél kerestek menedéket, kiknek az idézést teljesítő bírói kiküldötteket elárulták, a törökök által elfogatták és halálra korbácsoltatták. Főként a hontmegyei prédikátorok, a nógrádi béghez futván, a nemesek biráját és esküdt ülnökét, kik az idézés végre­hajtására voltak kiküldve: Nógrádon iszonyú tömlöczökbe hányatták a törökök által, kik már-már karóba akarták húzni őket s még akkor is, midőn 500 botot vertek rájok, 20 darab aranyért bocsátották szabadon. Miután ily szörnyű és istentelen dolgokat cselekedtek a megidézettek: vádló ügyész azt kívánja, hogy az elso­rolt merényletek és bűntények tényleges okozói, a szent sákramentom szétszórói és megtapodói kezöknek és lábuk­nak elvágatására, a képek öszszerombolóival és megége­tőivei együtt, a felségsértési bűntényt is ideszámítva ele­venen megégettetésre ítéltessenek az 1553. 7. törvény- czikk és Mátyás VI. decretuma 61. czikkelye értelmében ; egyéb bűntények elkövetői pedig fejőknek és mind ingó, mind ingatlan vagyonaiknak, bárhol találtassanak azok az országban, elvesztésével súlytassanak, sz. István király 2. decretuma 51. fejezete, 3. decretuma 14., 16. és 49 fejezete, a Jus tripartitum 2. része 12. czime 51. ugyan­csak 1556. 23. t. ez. szinte az 1606-ik évi bécsi béke, továbbá az 1548. 14. és 15. t. ez s az 1506. 40. t. ez. és más szentesített törvények értelmében. A megidézettek nevében előállott Séllyei István pápai református lelkész és szuperintendens és felelt a törvény­szék előtt az ellenök emelt vádakra, melyeket a leghatá­rozottabban visszaútasitott és valótlanoknak állított ; mivel azonban a törvényszék egyedüli czélja az volt, hogy a megjelentek menthetlenül elítéltessenek: noha megenged-

Next

/
Oldalképek
Tartalom