Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

52 tetett nekik, hogy védő ügyvédeket állíthassanak, kik is hárman voltak, úgymint Heiszler Ferdinánd Menyhért, Szalontai István és Szendrei Nagy Ferencz ; mindazáltal ezek védelmét semmibe sem vette, sőt a vértörvényszék elnöke Szelepcsényi ezek védbeszédeit előre beadatván magának, kitörülte azokból azon bizonyítékokat, melyek­kel azt igazolták, hogy a megidézett protestáns férfiak nem lázadásért, hanem a vallásért üldöztetnek s üldözte- tésök végforrása a római katholikus főpapok türelmetlen­ségében s hatalomkörük terjesztésére irányult vágyaikban rejlik. Főként Szelepcsényi és Kollonics voltak azok, kik kíméletlenül zaklatták a szegény lelkipásztorokat, kegyet­len kivégeztetéssel, vagy holtigtartó gályarabsággal rettent­vén őket. Ezek ketten a megidézettek előtt ócsárolták egymást, hátuk megett s egyik a másikkal ijesztgette őket. Szelepcsényi neveztesen több Ízben ajánlta a megidézet­teknek, hogy csak Írjanak alá, mert ha az a „veres katona“ (Kollonics) eljön: majd megtanítja őket; viszont ez amazzal rettentgette őket. De ha tökéletesen ártatla­noknak nyilváníttattak volna is a törvényszék előtt és által: mégsem menekedhettek volna meg az elitéltetéstől, mert az irástúdók és farizeusok gondoskodtak hamis tanúkról, kik vagy koholmányokat vagy elferdített dolgo­kat adtak elő. Ilyen hamis tanú került összesen 179, köztük nő 5, ágostai hitvallású lelkész 2, a többiek leg­inkább világi emberek. Ezek vallomásai lényegökben következőkbe vonhatók össze: Vitnyédivel folytonos összeköttetésben állottak a protestánsok, kiknek az nagy pártfogójok volt. A lelkipásztoroknak nagy egybeköttetése és barátsága volt Vitnyédi Isvánnal, kinek két levelét, melyek egyike állítólag Bethlen Miklóshoz, másika Ketzer Ambrushoz Íratott, szinte hamis tanuk készítették és mutat­ták elő, mely levelekben a prédikátorok a lázadás indítói s vezetőiként szerepeltetnek. Szalontai nevű ügyvéd több helyekre küldetett a lelkészek által, de hogy mi czélból,

Next

/
Oldalképek
Tartalom