Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
XXVI 11.) a gyász évtized vigasztalóbb pontjának, felelevenítvén, a gályarabságból szabadulás örvendetes eseményét s a meghatott tanári kar Ruyter hazájába üdvözlő levelet intézett. Lásd: „Evangyéliomi Protestáns Lap“ 1876. évi 6. 7. 8. 9. 14. és 18. számait; szerkeszté: Balogh Ferencz, Debreczenben.— Ennyi az, mi történt akkor, maga az egész egyház, mint a vértanúk utóda, mellőzött minden hivatalos és nyilvános emlékünnepélyt. Miért? — hallgassuk el. A jubileumok korszaka még akkor nem köszöntött be s a mai kor sem kész a múlt izzó kohójában edzeni lelke fegyverét. Ellenkezőleg cselekedett a franczia református egyház a Nantesi Edictum visszavétele 200 éves fordúlóján. Kétszáz év előtt, 1681-ben kezdődött ránk nézve a „közönségesebb s nyilvábban való siralmas üldöztetésnek esztendeje“, s az akkori történet rajzolók egy darabig, az UR éve mellett, onnan is kezdék keltezni könyveiket, mint Szathmárnémeti Mihály Gönczről elüldözött református lelkész, a ki „Dominica“-ját nemzetünkben levő üldöztetésének 5-ik esztendejében“ azaz: 1675-ben bocsátotta ki. Ez esztendők negyedikét írja le Rácz Károly, felmutatván az azon évi pozsonyi vértörvényszék áldozatait. Minő év volt ez ? Sem az előtt, sem azután oly siralmas évet nem mutathat fel történelmünk, bár volt részünk elég a szenvedésben. Kisértsük meg az év folya mát felm u tatni, csak néhány napját idézvén. Az 1674-ik év január 6. kelt a királyi parancs, melynek erejével kezdetét veszi a magyar protestáns lelkészek és tanítók egyetemes idézése és üldözése. A Decius császár korabeli szörnyű idő megújulása; akkor a pogány isteneknek áldozok (thurificati) meg- szabadúltak; a nem tömjénezők börtönben vettettek, pusztára futottak vagy vértanúkká váltak; most 1674-ben
