Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
69 szerecsen ez helyben, Ki őket jó szívvel látná az ínségben. 3. Némelyek közülök rabotás munkával, Óh mint terheltetnek szörnyű szolgálattal! Kik sürü sírással Istenhez nagy szóval Kiáltnak, hogy számot vessen Babilonnal ! 4. Némelyek vitetnek az itélőszékre, Mások vasba verve tömlöcz mélységébe, Kiket kényszeritnek oly ékte- lenségre, Többé ne szólnának a Jézus nevébe ! 5. De ezek nagy bátran nekik igy felelnek : Jobb nekünk mindenben engednünk Istennek, Inkább is akarunk kedveznie ennek, Hogy sem mint múlandó világi embernek ! 6. Némelyek közülök az három ifjakkal, Bátran igy felelnek Sidrákkal, Mizsákkal, Bár nyomorgattassunk tűzzel, vízzel, vassal, De Bált nem tisztelünk soha térdhajtással. 7. Azért imé mostan kezetekben vagyunk, Lássátok; Krisztustól de mi el nem válunk, Semmit vallásunkban mi hátra nem hagyunk, Soha néma Bálnak mi térdet nem hajtunk ! A kapuvári börtönben sinlő foglyok a következő ének 11-ik versét énekelték s azzal vigasztalták magukat: „A szerencsének állhatatlan voltáról, e sententiának betűiből állván, ferendum et sperandum. Incerto Authore.“ 1. Forog a szerencse, Mit bízunk ő benne ? Semmiben nem állandó ; Csak ideig kedvez, Tündöklő üveghez, Mindenekben hasonló. Ki minthogy eltörik: így ő is változik, Állapotja romlandó. 2. E világi sok kincs, Melyben semmi jó nincs, Múlhatik szerencsétől; Tündöklő uraság, Tisztbéli méltóság Függ ennek erejétől. Ha megszűnik kedve, Küld idegen földre Régi lakó helyétől. 3. Rólam vehet ebből, Mint egy szép tükörből Magának minden példát, Mert a mint rám osztá, Tőlem
