Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)
IV. Id. Wesselényi Miklós báró küzdelme és szenvedése vallásáért. Irta Földváry László.
az örömet szülőivel tudatván: apja egész nyíltan és határozottan írta neki leveleiben, s adta általa értésére vejének, hogy az adott reversalist teljes érvényében Tcivánja tartani s ellenkezés esetére kész erőhatalommal is elvétetni születendő gyermekét. E szándéknak már puszta emlegetése is elegendő volt az ifjú pár nyugalmának és békéjének megzavarására, keresztülvitele pedig végkép feldúlta volna azt; s ugyanazért lehetetlen nem bámulnunk Cserey Farkasnak fenyegető magatartását. Igaz, hogy az 1731. ápril 6-diki intézmény a róm. kath. lelkészeknek adván a vegyesházasságokat megkötő jogot, ettől fogva egymást érte a sok rendelet^ mely szerint az evangélikus fél megígérni tartozott, hogy vagy maga is a róm. kath. vallásra fog áttérni, vagy pedig legalább minden gyermekének azon vallásban leendő neveltetésében megegyezik ; s ily ígéret nélkül kivált Bécsben aligha történhetett volna meg Wesselényinek Cserey Ilonával való házassága is. Azonban miután megtörtént, de csakis színleges igéret mellett történhetett meg: józanon és emberileg gondolkozva alig elképzelhető, mi ösztönözte Cserey Farkast arra, hogy Wesselényinek jóhiszeműségével galádul visszaélve, annak az igazságtalan és jogtipró rendeletnek megmérgezett élét ő az apa irányozza gyermekei szivének és lerombolja azt, a mit nagy fáradsággal szépen fölépített. Hiszen ő a házasság létrehozásával oly sokat ért el, hogy munkája eredményén csakis örülnie lehetett. Leánya egy, rangján sokkal felül álló, ősi fényes család kebelébe lépett; az ifjú pár szerette egymást, boldog volt egymással s boldogságuk állandó voltára nem kívántatott más, csak a külső-belső béke és egyesség. E békét és egyességet ápolni, sőt ha úgy jő, védelmezni is, kinek volt szentebb kötelessége mint neki az apának ? És íme Cserey Farkas gyermeke szerencséjét semmibe veszi, boldogságával nem törődik, sőt kész és elhatározott azt semmivé tenni, ezt feldúlni, hogy az uralkodó egyház oltárára kedves, de áldatlan áldozatot vigyen.