Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

XI. A schmalkaldeni háború

111

előre is biztositlak: egyedüli óhajtásom, hogy a fejedelem maga gondolja meg s ha tetszik tanácsosaitól kérdezze: mi a legelőnyösebb az államra és saját magára. Ha olyas valami történnék, a mi nekem nem tetszik: ellene nem szólok semmit, hanem hallgatok és vagy elmegyek innen vagy pedig elviselem azt, a mi jönni fog. Eddig is jó formán szolgaságot viseltem, mert Luther gyakran vérmérsékletét követte, mely a hevességre s veszekedésre nagjmn is hajlandó volt, pedig jobb lett volna, ha állása s személye méltósága s a közjóra nézett volna. — De te azt is mondod, hogy tőlem nemcsak hallgatást kivannak, hanem azt is: helyeseljem a dolgokat. Nem kételkedem azon, hogy te bölcs és tudós ember vagy s igy az emberek jellemébe betekintesz, kedélyük és hajlamaikról helyes Ítéletet mondasz. Temészetemnél fogva nem vagyok perlekedő, a békés egyetértést úgy szeretem, mint talán senki. Én azokat a vitákat, mik a birodalom békéjét feldúlták, nem idéztem elő. Magamat is akkor sodortak bele, mikor már megvoltak; ekkor próbálkoztam meg vele, hogy a bonyolódott vitákból az igazságot kifürkészszem. Törekvéseimet kezdetben jeles és tudós emberek is tetszéssel fogadták. Én voltam az is, a ki sok igaz és helyes dolognak eltörlését nem tartottam megengedhetőnek. Munkálkodásommal sok túlzást vagy egészen megszüntettem, vagy legalább szeliditettem. — Németországban ez idő tájban a lakomák alkalmával a lázitók egész serege működött, a tudatlan papok a templomban csak olajat öntöttek a tűzre. És akkor azok, kik most a birodalmi gyűlésen békeség-szeretetökkel kérkednek, mér-