Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
IX. „Praeceptor Germaniae“
94 után s ha megtaláltuk, fejezzük ki oly világosan s oly egyszerűen, hogy mindenki megérthesse. 1536-ban a bölcsészeiről tartott egy beszédet. Ebben a nyelvek mellett a bölcsészet és más tudományok tanítását is ajánlja; mert ezek is hasznára és ékességére válnak az egyháznak. — A tudatlanság homályossá teszi a hittudományi dolgokat, az emberi nemet pedig tévelygésre vezeti. A vallás azok közé a dolgok közé tartozik, a mikről mindig oly világosan és érthetően hell beszélni, hogy a legegyszerűbb ember is- megérthesse s beszédünk a félreértésre soha alkalmat ne szolgáltasson. Az egyháznak már azért is ápolni kell a tudományokat, mert köztapasztalás szerint a tudomány szerénységre szoktatja az embereket s minél többet tud valaki, annál jobban látja, annál jobban érzi, mennyi mindent nem tud még. A tudatlanság ellenben fenhéjázva s vakmerőén jár, a mi pedig az egyházra és az emberiségre is egyaránt veszedelmes dolgokat szül. Másutt („Enconium eloquentiae“ ez. beszédében) ismét azt állítja, hogy a tudatlanság és az istentelenség egymásnak édes testvérjei. Ezek is eléggé mutatják, hogy Melanchtont kortársai nem érdemetlenül ruházták fel a megtisztelő „praeceptor Germaniae“ melléknévvel. Önérzettel mondhatja el munkás élete végén: „Az ifjúság tudományos képzése érdekében megtettem kötelességemet, a mint csak tőlem telt és a mint Isten tudnom engedte. Az iskola poros levegőjében soha se kerestem a csillogó, fényes hirt s nevet!“ Még csak annyit emlitsünk itt fel, hogy 1523-tól Melanchton haláláig 442 magyar ifjú látogatta a witten-
