Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
4. Haubner Máté superintendensnek Győrött 1848. évi deczeinber hó 3-án kelt, a dunántúli evang. egyházkerület lelkészeihez s tanitóihez intézett pásztorlevele
58 annak két kincse van e világon, a min lelke egész erejével csügg. Egyik az Isten, — másik a Haza. E kettőben együtt van mindene, ami őt élteti, boldogítja, üdveziti! — Ugyan azért valamirevaló embernek a hazaszeretetnél nem kell más ösztön, hogy nemzetének sorsát szivén hordozza, s mihelyt békéje, becsülete, függetlensége, felvirágzása veszélyben forog, ennek védelmére mindenével készen van, — semmi megerőltetéstől, fáradságtól, vesződségtől, gyötrődéstől nem retteg, — a legnagyobb áldozatot sem sokalja; — sőt ha kell, életét is készséggel odaadja. Nem szeret az, aki tenni, adni, szenvedni vonakodik! Áldozatokban él az igaz szeretet, — és élénkségének legbiztosabb mértéke a szenvedésnek nagysága, melyet elhordozni kész! Pedig nekünk evangélikus honfiaknak a puszta honszeretetnél még több buzdításunk is van arra, hogy nemzeti ügyeink védelmezé- sére sok másoknál több készséget mutassunk. E buzditónk: a hála magasztos érzete. Rajtunk háromszáz évek óta képtelen igazságtalanság követtetett el! Azon temérdek zaklatásoknak, üldözéseknek, kínzásoknak, melyeket szegény apáinknak vallásukért kellett kiállniok, csak Isten a megmondhatója! De az Isten és nemzetünk lelkes képviselői s legutóbbi ügyeinek nemes vezetői mindezen háromszáz éves bajoknak egy kiengesztelő törvény által egyszerre véget vetettek! — És mi, kik hazánkat még akkor is, mikor mostoha anyánk volt, oly híven tudtuk szeretni, mint soha sem szerették azok, kik minden kedvezéseiben részesültek, most ne szeretnénk-e egész hévvel az édes anyát, ki velünk ezentúl mint édes gyermekeivel, a tökéletes egyenlőség és viszonyosság törvénye szerint, bánni Ígérkezik?-------— S őt, ha mindezeket nem tartanánk elégnek, minket evangélikusokat még valami ösztönöz édes Hazánkért ellenségeivel életre halálra megküzdeni, s ez az ellenségnek gyülölsége! — Isteni félelmet ez ellenség nem ismer, — vallást ez ellenség nem tisztel, — erkölcsöt ez ellenség nem becsül: de a vallást ürügyül szereti venni kegyetlen zsarnokoskodásának elpalástolására. Ezt sokszor kimutatta! Milyen sorsot remélyhetnénk mi azon esetre, ha ezen ellenség honunkon győzödelmeskedhetnék ? Ha e győzödelem másoknak egyszeres baj volna, tízszeres jaj lenne nekünk! O evangélmi egyházunk szabadelvűségét, mint vad önkényével öszsze nem férőt, általában gyűlöli; de nem töltené-e rajtunk boszuját még inkább, ezen, gőgjét a legna
