Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
3. Haubner Máté superintendens életrajza. Külön lenyomat a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* 1881. évi folyamából. Irta Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára
34 csak nehezen emelheti érvényre. Haubner példája fényesen igazolta, hogy nem az egyház méltósága kölcsönöz tiszteletet papjának, hanem a papnak tiszteletre méltó egyénisége áraszt fényt, méltóságot egyházára. Ugyanazon szellem, mely Haubnert Szalónakon vezérelte, volt azon munkásságnak is rugója s irányadója, melyet Győrben fejtett ki. Ugyanazon szellem, — de ennek a változott viszonyokhoz alkalmazkodnia, — ha célját el akarta érni, más alakban nyilvánulnia kellett. Lelkészkedés tekintetében Győr tán egyike a legkritikusabb, a legnehezebb állásoknak. Képviselve van ott a szellemi miveltség, a vallás s erkölcsi élet, a vagyoni s társadalmi rangfokozatnak minden árnyalata. A lelkész szolgálatát igénybe veszik ott úgy a tekintélyes számú köztisztviselők, biró, ügyvéd, hivatalnok, az értelmiség képviselői, mint a szellemi táplálékul gyenge tejet igénylő falusi föld- mivelő; ugyanazon templomi pádon foglal helyet a gazdag belvárosi kereskedő, s az egyszerű, nyiltszivü újvárosi gazda, az önérzetes iparos s az év legnagyobb részét szülővárosától távol töltő hajós; nem csekély próbára teszi a pásztor „prudentia“-ját, a zsákoló napszámos, ki a por légköréből legfelebb a pálinka gőzkörébe menekül s azon hontalan proletár, kivel a lelkész akkor ismerkedik meg, midőn szolgálatát veszi igénybe. Éhez járul a kétnyelvűség, mely a harmincas években a naponként kétszer — ünnep s vasárnapokon pedig háromszor tartott templomi istentiszteletben nyert — s nyer nagyrészt most is — érvényt. Biz’ ily helyen nem könynyü dolog hirdetni, még pedig „mindenkinek saját nyelvén“ hirdetni az igét, a lelkipásztorkodás pedig majdnem legyőzhetlen akadályokba ütközik. Haubner mind két irányban fényesen igazolta a személyéhez kötött reményt. 0 huzamosb ideig egymaga volt e népes gyülekezetnek lelki vezetője. Ez időbe, hivataloskodása első éveibe, esik a kolerának, a kelet ez öldöklő rémjének, első pusztitó fellépése. Lázas izgatottság, rémület uralkodott akkor a jó győriek közt, hisz e borzasztó járvány napról- napra jobban ritkította soraikat. Sokan menekültek, — Haubner megmaradt állásán, sőt a betegekhez csak is maga ment, nem bízta segédjeinek gondviselésére a veszélyben forgó nyájat. Minden esetre szép vonás — „a jó pásztorinak egyik jellemvonása. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy e gyülekezet tagjainak túlnyomó nagy többsége gyermeki szeretettel csüngött rajta. De ne gondolja senki, hogy olcsó áron szerzett magának népszerűséget —
