Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.

2. Emlékbeszéd, melyet a dunántúli evang. egyházkerület által Győrött 1881. évi augusztus hó 24-én, rendes évi közgyűlése alkalmával, Haubner Máté superintendeus emlékezetére rendezett gyászünnepélyen tartott Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára

i8

gyászosabb emlékei kötvék. De -n eh éz e feladat, menynyiben annak megoldására csak néhány pillanat áll rendelkezésemre; igen szűk a keret, melybe ezen, nemes vonásokban oly gazdag jellemképet szorítanom kell. S nehéz e feladat különösen — nekem! Hisz engemet nemcsak a kegyelet, a hála köteléke, de ennél is gyengédebb, szorosabb kapocs fűz hozzá. Én őt nemcsak mint főpapot, mint lelkipásztort, mint hazafit tisztelni, érdemét méltányolni, — de mint embert, mint családfőt, mint atyai barátot szeretni is tanultam.

Azért komolyan tartok attól, hogy az egyéni érzelmek árját, mely most keblemben hullámzik, nem sikerülend csak anynyira is a kellő gátak közé szoritani, hogy Haubner a közügy körül szerzett érdemeinek méltánylására a kellő tért, a közvárakozásnak megfelelőlog biztosítsam. De megnyugtat a körülmény, hogy a nemes férfi köz- és magán életének gyökérszálai egy és ugyanazon talajból szívták magokba az életnedvet. Egy forrásból fakadt úgy a vígan csörgedező kis patak, melynek partján a puritán egyszerűségében oly kedves családi életnek szende virágai nyíltak, — mint a hatalmas folyam, melynek hullámzásában az egyháznak két mozgalmas évtizedre terjedő története tükröződik. S e forrás Haubnernak férfias, kéresztyén pásztori jelleme. Ebben rejlik nagysága, ebben egyéniségének jelentősége : az igazság hatalmában, a mint az az evang. lelkipásztor jellemében nyilatkozik. Erre utal szent leczkénk is.

Alapige: Efézusi levél 4, 11 —16.

Azon szakaszban, melynek felolvasott szent leczkénk képezi kiegészítő részét, erős vonásokkal rajzolja a nagy apostol az igehirdetés munkájának fenségét, annak dicső czélját, utalva a feltételekre, melyektől az apostoli hivatás betöltése függ. Röviden, de velősen fejezi ki ezt e szóval: „az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk abban, aki fő, t. i. aKrisztusban!“ (v. 15.), vagyis a lelkipásztor sikeres működésének alapfeltételére, a benső hivatásra, a pásztori jellemre, mint azon hatalomra irányozza figyelmünket, mely „meggyőzi e világot“ (i.Ján. 5, 4.) Az igazság hatalma az evang. lelkipásztor jellemében abban mutatkozik, hogy pásztori jellem által biztosit a lelkész

1) személyének magas tekintélyt;

2) életének szilárd támaszt;

3) fáradozásainak biztos sikert;

4) egyházának kitűnő tiszteletet;