Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.

2. Emlékbeszéd, melyet a dunántúli evang. egyházkerület által Győrött 1881. évi augusztus hó 24-én, rendes évi közgyűlése alkalmával, Haubner Máté superintendeus emlékezetére rendezett gyászünnepélyen tartott Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára

Kegyelem nektek és békesség az Istentől, a mi Atyánktól s az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Dobogó szívvel léptem, keresztyén testvéreim, e szent helyre, melyhez életem legfontosabb órájának emléke fűződik. Dobogó szívvel,

— hisz itt százszoros viszhangot ébreszt keblemben a komoly intő szó: „oldd le a te sarudat lábaidról, mert a föld, melyen állasz, szentföld!“ (i. Móz. 3, 5.)

Majdnem két évtized tűnt el az idők végtelen tengerében, hogy néhány társammal itt álltam ez oltár küszöbén, reszkető szívvel várván az egyház megszentelő áldását az igehirdetés apostoli munkájára. Az ifjúi lelkesedés fényében sugárzott akkor a jövő, mely előttünk feltárult, — az egyház, melynek felajánlottuk erőnket, tehetségünket,

— a világ, melynek harczosai sorába léptünk. Akkor — ama komoly, fontos pillanatban hangzott egy ezüstfürtü főpásztor ajkairól az intő szó: „olddle atesarudat lábaidról, mert a föld, melyen állasz, szent föld!“

S im’ azoknak egyike, kiket akkor az érdemekben megőszült főpap, egyházkerülete nevében, egy szívből fakadt „Isten hozott !“-al üdvözölt, — azoknak egyike készül most, ugyanazon egyházkerület nevében, az örök üdv hajlékába költözött főpásztorhoz egy meleg „Isten hozzád!“-ot mondani! Itt állok, hogy utalva néhai Haubner Máté superintendens főpásztori működésének jelentőségére, kifejezést adjak a közérzületnek, hangot a közrészvétnek, melyet egyházunk e jelesének elhunyta keltett.

Könynyünek látszik e feladat itt, hol a megdicsőült nemes szellemnek szárnycsattogását halljuk; itt, a buzgó győri gyülekezet kebelében, melyhez a boldogult tettekben gazdag életének legdicsőbb s leg2