Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

Előszó

ELŐSZÓ. Volt kor, melyet büszkén emlegethet a magyar protestáns, melyben az Apaffy-, Bánffy-, Barcsay-, Báthory-, Bethlen-, Békés-, Bocskay-, Batthányi-, Balassa-, Drágfy-, Homonnay-, Eszterházy-, Porgách-, Illésházy-, Kemény-, Kendi-, Lorántfy-, Mariássy-, Nádasdy-, Nyáry-, Osztrosith-, Perényi-, Petrovics-, Rákóczy-, Rhédey-, Révay-, Széchy-, Thurzó-, Török-, Tököly-, Wesselényi- fejedelmi s főúri és számtalan nemes családok, mint hívei, buzgó pártfogói s erős gyámolai a Lutherés Kálvinról nevezett uj tannak templomokat építettek, iskolákat emeltek s fenntartottak, a gyülekezeteket, papokat, tanárokat, tanítókat anyagi javadalmakkal segélyezték, nekik, rosz napokban, biztos menhelyet adtak s mindezzel ugy anyagilag, mint szellemileg oly virágzatra emelték e hazában a protestantismust, hogy azon kort egyháza virágzó korának méltán nevezheti a két testvér evangélikus felekezet. E szép virágzás idő multával nagy hervadásnak indult. Az emiitett családok nagy részének sarjai kegymosolyok-, kitüntetések-, hivatalokért hátat fordítva az apák féltékenyen őrzött, nagyra becsült lelki kincsének, elvették a templomokat, iskolákat, megfosztották lelki vezéreitől a népet s tetemes részét erőszakkal idegen akolba hajtották be. Más oldalról az ősök hiténél híven megmaradt nemzedék egy része, okoknál fogva, melyeknek fejtegetése nem tartozik ide, vagyonában alászállva, legjobb akarat mellett sem támogathatá s támogathatja ugy, mint azt elődei tevék, az Úrnak egyházát; más részéről felsóhajtva mondhatá, valamint sokakról most is mondhatja a magyar Protestantismus :