Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

VII. Krman Dániel, az evangélikus egyház egyik vértanúja a mult századból. Szeberényi Lajos

nem foghatta, sem a mijavaiakat kiadására rá nem bírhatta. Azonnal jelentést tett tehát a vármegyének. Megkap ván ezt a vármegye, elhatározta, hogy az egész ügyről jel entést fog tenni ő felségének, s így királyi parancsot eszközöl ki, melynek megérk eztével hajtassék végre az előbbi határozat. E szerint a fő- és alszolgabírón kivül két esküttet s a csejtei uradalomból néhány tisztet küldtek ki, kikhez még a csejtei archidiaconus és a vágújhelyi prépostnak segédje is csatlakoztak, és pedig úgy, hogy még a német katonaságból egy altisztet az alája rendelt legénységgel is magokkal vigyék. Összegyülekezvén így a fényes küldöttség, Mijavára ment, és Kubovcsák házában nagy csöndesen leszállt. Beállván az alkony, bizonyos posztócsinálótól, ki előbb róm. katholikus volt, kérdezősködtek, hol szokott rendesen a hitehagyott Venczel tartózkodni. Ezt is megtudván, az emiitett posztócsinálótmegfogadták kalauznak, és a katonaság által födözött hajdúkat Venczel elfogására kiküldték. Az elfogatásnál jelen volt bizonyos szerencsétlen Cz ad va, máskép B1 a n árik, különben nyugtalan természetű ember. Ez sehogy sem feledkezhetett meg VenczelrŐl, sőt az egész eseményt azonnal el akarta a szegény Krm annak beszélni. Ide érkezvén, Krman neje még nem feküdt volt le, hanem a konyhában levén valamivel elfoglalva, még ébren volt, s épen ezért C z a d v át már alvó férjéhez nem akarta bocsátani. De Cz adva semmibe sem vévén Krman alvását, a kerítésen keresztül a kertbe ugrott és Krman ablakát szörnyen verte, úgyhogy ez első álmából fölriadt. Ijedten ugorván föl ágyából, egész testében reszketve, kérdi: mi baj ? C z a d v a pedig mellőzvén minden óvatosságot iszonyúan kiáltva felel: „Haj, Pán taticku, ved' Vám Václava vzali!" (Hej, atyám uram! Elvitték Venczelt!). Szegény K r m an pedig úgy értette: „Ved' Vám slámahori!" (Ég a szalmája!). Azt hitte tehát, hogy tüzet jelentenek neki; minélfogva megparancsolá C z a d v ának, hogy siessen a tanítóhoz, ki az ő írja volt, és veresse félre a harangot. A tanitó, kancsóba tekinteni szerető néhány pajtással, még mulatott; fölszalad a toronyba és szorgalmasan üti a harangot. Meghallván ezt a nép, fejszékkel, vasvillákkal és más eszközökkel fölfegyverkezve összefut; de nem látván tüzet, fölmegy a toronyba, megtudni, miért verik félre a harangot. A szerencsétlen Cz a dv a pedig az egész sereget Kubovcsák házához vezeti, biztatván a sokaságot, hogy szabadítsa meg Venczelt. Nem is kellett hozzá sok biztatás; a házat azon-