Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.
VII. Krman Dániel, az evangélikus egyház egyik vértanúja a mult századból. Szeberényi Lajos
nal megrohanják, a kaput és ajtót betörik, a katonákat és hajdúkat jól elverik, Venczelt pedig megfogván, a kötelekből kiszabadítják. Ez megtörténvén, a küldöttek itt hálnak; de már ekkor Krman ellen borzasztóan összeesküsznek. Más nap tehát az egész küldöttség Krmanhoz megy, és mindenképen kivánja, hogy adja ki Venczelt. Mire Krman határozottan feleli, hogy Venczelt, mint jó lelkipásztor nyugodt lelkiismerettel ki nem adhatja, kiadni nem akarja; de ha szükség lesz rá, tettéről kellőleg felel. *) Hallván ezt a küldöttség, rögtön eltávozott, hogy a vármegyénél minél sötétebb jelentést tegyen. E jelentésben nem csak az eseményt a legterjedelmesebben leírták, de az igazságtól elhajolván, bele sok hazudságot is tettek. A vármegye pedig, miután a szörnyű dolgok felolvastattak, annyira fölindult, hogy Bécsbe rögtön külön küldöttet utasított, kinek föladata volt: Krmant lazítással, a mijavaiakat pedig nyilt föltámadással vádolni. Onnan halogatás nélkül azt felelték, hogy a vármegye a dolgot minél szorgalmatosabban megvizsgálván, a fölkelésben részt vetteket az egész község lerombolásával büntesse, s e czél kivitelére néhány század német katonát használjon. A vármegye készséggel akarván eleget tenni e meghagyásnak, néhány századot azonnal kiküldött Mijavára. Ezek a várost köriílvevén, azzal fenyegették, hogy az egész községet feldúlják. Oly nagy számú katonaság jelenlététől Krman megijedvén, szolgája szűrébe burkolódzva, kertje hátulsó ajtaján át éjjel elfutott a paplakból és a felső irtványokra menekült. Ezalatt a katonaság a paplakba vonult, és ott mindeut elpusztított, összetört, feldúlt, széthurczolt, sot Krman nejét is illetlenül bántalmazván, azután ott hagyta. A jó Kr m a n pedig reménynyel és aggodalommal eltelten föld alatti kunyhókbau rejtőzött, csak néhány híve által ismerve. Itt ismeretlen ember által, sem kelettel, sem aláírással el nem látott következő levelet kapott, melyet azonban, mint vélik, Je szénák Pál úr irt: „Főtisztelendő úr! ő csász. kir. fölsége parancsára történt, a mi történt. Minthogy pedig neki, mint mindnyájunk legkegyelmesebb urának, mindnyájan alázatosan*) Ez adat, melyet más források is felhoznak, nehezen való. Legalább lehetetlen, hogy ezt a vádló a pörben, mint alább látni fogjuk, terhelő körülmény gyanánt föl ne használta volna.