Kiss Jenő: A főiskolai reform (Sopron, 1918)

28 tető életének főbiztosítéka lehessen. Ne tegyük a fii. fakultást, mely jelleménél fogva a legáltalánosabb, szolgájává a „felső fakultásokénak: hadd gyűjtse inkább szerves egésszé az egyes fakultások kutatásainak eredményét. Tegyük az egyetemi működés súlypontját a szemináriumi munkára, s gondoskodjunk mindenek előtt megfelelő számú és berendezésű szemináriumi intézményekről, hogy ott a tanár és hallgató csendes, intenzív együtt munkálkodása megteremhesse az egyetemi tanulmányozás várt gyümölcseit. Ne új egyetemeket állítsunk fel, hanem injcább szakiskolákat. (Főként az „Egyet, tanügyi irányzatunkról" c. t.-ban.) Szóval adjunk világosságot, levegőt, szabadságot az egyetemnek, hogy élhessen. Azt Schneller is nyomatékosan hangsúlyozza, hogy mostani ifjúságunk nagy egészét tekintve éretlen a szabad egyetemi tanulmányozásra, ill. hogy az egyetem úgy lefelé a középiskola, mint kifelé az élettel nem áll közvetlen kapcsolatban. Mindkét irányban űr van, amely sok egyébként megmenthető fiatal embernek romlását idézte elő. (I. 342., III. 188. kk. o.) Hogy az egyetem az lehessen, aminek lennie kell: a szabad, független tanulmányozás intézménye és ifjúságunk is alkalmas legyen e szabad szellemi élet folytatására: kell nem az eszményi egyetem, mint inkább a hozzá vezető útnak reformálására gondolnunk. Ezt óhajtja Schneller megtenni a középiskola és egyetem közti űr áthidalásával, általában középiskolánk sőt egész tanulmányi rendszerünk egyöntetűbb, egységesebb szellemben való átszervezésével. Hogy különösen nálunk nagy a szükség a középiskola kötöttségéről az egyetem szabad életébe való átmenetről gondoskodni, az abból is kitűnik, hogy még külföldön is 9 évi középiskolai tanulás után, s a prímában meglevő korlátolt szabadság ellenére is sokat beszélnek e kérdésről s a szükséges reformokról.