Kiss Jenő: A főiskolai reform (Sopron, 1918)

22 társukat ők maguk figyelmeztetik erélyesen eljárásának helytelenségére. Schneller keserű gúnnyal mondja (III. 92. ο.) ha már ez úton vagyunk, úgy térjünk vissza egészen a Ferenc császár kora beli állapotokra, amikor számozott helyekkel őrizték ellen a jelenlevőket, de időnként megcserélték a számokat, hogy az egymás mellett ülők ne szokjanak össze s ne konspiráljanak az állam ellen. Az egyetemen ki-ki magának áll vagy esik. Eljárásának, viselkedésének hasznát vagy kárát ki-ki maga látja. A hallgató szempontjából kijelölt tárgyak, a tárgyak közt fő és melléktárgyak közt való különbségtevés, a heti megállapított kötelező óraszám, amely 25—35 közt váltakozik, szintén olyan intézkedések, amelyek az egyetemi szabadságot teljesen figyelmen kívül hagyják (Sehn. III. 9. ο.) Önálló tudományos munkáról, valamely problémába való örömteljes elmerülésről nem lehet szó, ha 25—35 sőt még több kötelező órák hallgatása után fáradt fővel hagyja el az a hallgató a tantermet, különösen, ha őt nem érdeklő tárgyak előadása fárasztotta. S ha esetleg a megkövetelt tárgyakon kívül vonzalmát követve más tárgyakat is óhajt hallgatni, úgy 40—50 heti órával megterhelve fizikailag képtelen akár otthon, akár az egyetemi szemináriumokban önálló munkát végezni. Egyes studiumnak gyakoribb előadása a tanárra nehezedik nagy súllyal, mert tudományos vizsgálódásaiból zavarja ki, amelynek fejlődését, lefolyását pedig olyan szívesen mutatná be a hallgatóknak, és az egyetemi előadások feladata részben ez is. Ott találjuk azután az épen legújabban felkarolt internátusokat, (III. 76. k. o.), mint amellyel szintén az egyetemi élet jelen bajain akarnak segíteni. Amíg a fentebbiek a hallgató tanulmányi szabadságát eszik illuzóriussá, ez élet szabadságának korlátozására törekszik. Schneller ezért egyetemi fokon feltétlenül