Ágost. hitv. evang. keresztyén vallásoktatás a középfokú iskolákban (Sopron, 1912)

II. Fejezet. A vallásoktatás különleges feladatai korunk szellemi áramlatai között

— 19 — kiemelése, hogy Istennek teremtő hatalma, a felsőbb helyről jövő csodálatos „legyen' szó végső okozója a létezésnek. Az ember létrejövetelének természeti módozataira vonatkozólag is bárminő eredményre, mint bebizonyított igazságra jut is a természettudomány, az a tétel minden körülmények között meg fog állani, hogy amely pillanatban a földi lények legmagasabb fokozatán álló teremtmény öntudatra jutott, eszmélni, gondolkodni kezdett s szabad elhatározásra jutott, akkor teremtette Isten az embert. Ε szerint az ember az Alkotó bölcsesége és hatalma által meghatározott utakon földi elemekből állott elő s Istennek csodálatos ereje által nyerte azt, ami eddig a földön hiányzott, t. i. a szellemiséget, az öntudatot Más szóval a világba jött valami új, ami eddig még nem volt. Vallási szempontból tula j donképen ez a lényeges. Ezen a ponton pedig az összhang a vallásos felfogás és az elfogulatlan tudományos elmélet között biztosítható. Nagy hatással utalhat e kérdésnél a vallástanár — természetesen már csak a felsőbb fokon —- Madách „Ember tragédiájá"-nak phalanster-jelenetére, ahol a tudós lombikjában szerves életet akar létrehozni s reménykedik: „egy szikra kell csak és életre jő", „csak egy lépés az, ami hátra van". Ádám így felel: „De ezt az egy lépést ki nem tevé, Az nem tett semmit, nem tud semmit is. A többi mind kinn volt az udvaron, A legszentebbe ép' ez egy vezetne. Oh lesz-e, aki egykor megteszi?"' A lombik eltörik s hallható lesz a föld szellemének szava: „Nem lesz soha. Ez a lombik nekem Nagyon ,szük és nagyon tág. Hisz te ismersz Ádám, ugy-é? most még nem is gyanítnak. Mélyrehatóan szemlélteti itt Madách az isteni teremtő hatalmat, amit csak hittel foghatunk fel, de amit az értelemnek is el kell fogadnia. Ugyanilyen állásponton szolgálhatja a vallás- A világ fenntartása oktatás a kiegyenlítést a másik lényeges kérdésre, e

s kormányzaea. t, i. a fenntartásra mint a teremtés folytatására és a világ-