Sztehlo Kornél: A nő hivatása a magyar protestantizmus küzdelmében (Budapest, 1909)

11 így okoskodik a nép, amely a katholieizmus hódító álmából felébred és amelynek aztán a vallás és a vallástalanság között kell választani. Milyen máskép fejlődne a dolog, ha az elé az ébredő ember elé odalépne a protestáns lelkész és azt mondaná neki: Társad vagyok a földi nyomorúságban, a szegénységben. Osztozom veled örömedben, bánatodban, együtt érzek veled mély elkeseredésedben. Ne nézd azt, hogy Jézus urunk méltatlan követői mit csináltak az ő tanításából. De azt nézd, hogy Jézus volt a te igazi, legjobb barátod, jóakaród és támaszod. Rajtad akart ő segíteni, midőn ő tanította először, hogy mindnyájan egyenlők, egy atyának fiai vagyunk. Rajtad akart segíteni, amikor az önzetlen emberbaráti szeretetet és a jótékonyságot tűzte ki vallása vezérelvéül. Ámde, kedves gyermekeim, jól tudjátok, hogy protestáns vallásunk elvei szerint a mi egyházunkban nemcsak a felszentelt theologusok vannak hivatva az Isten országát ápolni és terjeszteni, de minden protestáns ember, férfi vagy nő egyaránt. Ezer meg ezer alkalmatok lesz nektek, ha kiléptek az életbe, ha papnék, tanítónők vagy akár földesasszonyok lesztek, a néppel érintkezni, és ha látni fogjátok, hogy az a nép a gazdasági küzdelemben hitében meginog, ha azt tapasztaljátok, hogy hamis próféták kedélyét megmérgezni és őt a vallástól eltéríteni iparkodnak, álljatok oda mint vallásunk papnői és ha ti, mint a nyomorult nép jóltevői fogjátok neki azt elmondani, amit imént a protestáns pap szájába adtam, rátok bizonyosan hallgatni fognak. íme, kedves gyermekeim, mily magasztos feladat! Azt elősegíteni és kivinni, amire a klerikalizmus nem képes, az emberiséget a socialisztikus