Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

17. A Selmecbányai diákok. Breznyik János

96 alapított a .semiuibol. Meg hangiszereket is úgy koldult össze. Beírta a selmeci líceum történetébe, kedves naívsággal, hogy a jószívű Kachelmann Károlyné zongorát ajándékozott „ós pedig jó karban lévőt". Ügy látszik, nem minden ajándék-hangszer volt „creinonai hegedű". Egy alkalommal a nagy Székács József járt Selmecen, mint püspök, hivatalos látogatóban. Az egyház előkelőségeivel Kachelmannéknál ebédelt. „Az ország első koldusa" ebéd után tányért vett a kezébe és azután a társaságtól begyült tizenhárom forintot átadta Breznyik direktornak, mint a leendő tanári nyugdíjalap mustármagját. Az élelmes Breznyik azután hány embert megnyert jókedvű adakozónak, azzal a szóval, hogy ezt az alapot a nagy Székács kezdeményezte. Terebélyes tölgyfa lett a mustármagból, tizenhárom forintból harmincötezer forint: nehéz időkben egyik biztosítéka az intézet fennmaradásának. Tisztelet a selmeci felnőtt társadalomnak, még nagyobb tisztelet a selmeci diákoknak! „Nagyobbak ők, mint a hadvezérek!" Ezzel a Petőfi-idézettel közeledünk Selmec legnagyobb büszkeségéhez, Petőfihez. 1826-ban, a nemzeti élet ébredezésének fényes hajnalán vagyunk. A lelkes ifjúság sóvárogva várja, szinte követeli, hogy harmadik tanárt is hívjanak, aki a magyar nyelvet és irodalmat tanítsa. De hol van erre a pénz? Az ifjúság — mintha csak azt mondta volna: majd tanítom a magyart én magam — egy Pozsonyból jött iskolatárs indítványára megalkotta az önképzőkört. Volt idő, mikor a rendes önképzőköri órákon kívül, kéthetenként irodalmi estélyt tartottak. Egy-egy kedves írójuk méltatását megírták, felolvasták, műveiből szóno-