Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

16. Vandrák András

87 VANDRÁK ANDRÁS. A sötét abszolutizmus korának egy szeptember havában nagy gond nehezült jó apám szívére. Sógorát, Halász Imrét, a későbbi politikai írót, akinek gyámja volt, készült Eperjesre vinni. Jutalmazása volt ez a kitűnő tanulónak, liogv gimnáziumi éveit az ország első iskolájában fejezhesse be. Pedig az ilyen utazás akkor nagy dolog volt. Költői túlzással szólva, akár az Argonauták kalandos vállalatával is fölért. Hát hiszen ők is azért mentek: a tudomány ós a lutheri lélek aranygyapjáért. Először is útlevélért folyamodtak, igazolva: hová és miért mennek és hogy politikailag nem „gyanúsak". Azután egy nap alatt elvergődtek saját kocsijukon Győrig, onnan a kis gőzhajóval Gönvüig, a nagy gőzhajóval Pestig. Innen egy pesti fiakkeros sovány gebéin öt nap alatt elvánszorogtak Kassáig. Onnan a nyolcadik napon postakocsin eljutottak az aranygyapjat őrző Eperjesig. Útközben ki is rabolták őket. Érdemes volt ennyi fáradsággal, ennyi veszedelemmel szembeszál lniok ? Aki eddigi eperjesi cikkeimet elolvasta, igennel felel. Hogy még nyugodtabban tehesse ezt, elmondom: ki volt Vandrák András; mindent számítva, Eperjesnek mégis a legnagyobb tanára, az itt élő lutheri léleknek valóságos megtestesülése. Amit róla elmondok, nemcsak könyvekből merítettem: apám és nagybátyám emlékei mellett saját közvetlen visszaemlékezéseimből is. Nyolc évvel Vandrák halála után kerültem, mint ifjú ember, tanárnak Eperjesre. Kartársa voltam Vandrák egykori tanítványainak, barátainak. Gyakori vendége voltam Vandrák özvegy leánya tiszteletreméltó