Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

15. Herman Ottó

83 HERMÁN OTTÓ. Hermán Ottó (1835—1914) jórészben Petényi sugalmazó erejű egyéniségének hatása alatt lett tor mészettudóssá. Önzetlen rajongásával, puritán egyszei'űségével, büszke dacosságával különben is valóságos lelki testvére volt nagy mesterének. Atyja, a szepesi származású, alsóhámori kincstári orvos, tanulótársa, jó barátja volt Petényinek. Yele állandóan levelezett, példájára szorgalmasan gyűjtötte az állatokat, különösen a madarakat. Mikor már köszvénye miatt nem járhatta az erdőt, fiát küldte ki madárlesre. Ö maga meg kikészítette az állatokat, amiket fia vadászzsákmányul hazahordott. Hermán Ottó a borsodvármegyei Bükk-hegység zöld végtelenségében értette meg és szerette meg a természetet. Másik alapjellemvonása, lobogó, szinte szertelen magyarsága, fajszeretete, függetlenségi ösztöne, Kossuthért való rajongása Madai Károlynak, Zsedényi harcos társának, akkori miskolci tanárnak hatása alatt ébredezett a fogékony tanítvány lelkében. Atyja akaratának engedve, Bécsben technikusnak készült. Mikor árvaságra jutott, nagy nyomorúságban élt; mint gyári rajzoló kereste meg a száraz kenyeret. De ekkor is örökösen természetrajzi tanulmányokkal foglalkozott, elfeledve mindent, így, sajnos, azt is, amit ifjú embernek elfelednie tilos, hogy katonának jelentkezzék. Büntetésül közönséges bakának sorozták be tizenkét esztendőre. Borjúval a hátán „masírozott" Sajószentpétertől Záráig. Adriai Képek címe alatt pezsgő elevenséggel írta meg, amit látott, tapasztalt. Mikor öt év múlva mégis kiszabadult a ka tor·)<s*