Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

14. Petényi Salamon

82 adta át, az anyagi siker és a világhír nem kábította el. Az volt az elve, ami Böhm Károlynak, hogy a magyar tudós elsősorban legyen magyar és csak másodsorban tudós. Magyarul akarta kinyomatni műveit, de kéziratai, irodalmunk nagy kárára, a szabadságharc zavarai között többnyire elkallódtak. Nemzeti érzése buzdította arra is, hogy gyiijtse a sok jellemző magyar népies mondást, mely az állatok életére vonatkozik. És járta az országot, hogy a magyarok-la Ida föld állattanilag is érdekes vidékeinek, például a Balatonnak, a Duna—Dráva­zugnak, a Mátravidéknek faunáját, állatvilágát minél teljesebi) képben mutathassa be. Megírta például a balatoni fogas élettanát. És amerre járt, mindenütt tanított, lelkesített. Olyan vándorapos­tola volt a magyar természettudománynak, mint valaha. Pál apostol a keresztyénségnek. Szakadatlan, az időjárással, mocsarak kigőzölgé­sével, hegyek, jeges folyók zord hidegével szembe­szálló önfeledt hősiessége aláásta egészségét. Arány­lag fiatalon, ötvenhatéves korában halt meg. Székács József gyönyörű síri beszédjében mél­tatta a derék papot, a nagy tudóst, a buzgó apos­tolt, az Isten lelke szerint való jó embert. Székács­csal mi is elmondhatjuk róla, hogy ugyanazt az egy Istent kereste és meg is találta mind a két evangé­liumban, amiket annyit forgatott, annyira ismert és annyira szeretett: a Biblia és a természet egy­aránt szent evangéliumában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom