Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

2. Dévay Bíró Mátyás

11 a későbbi nádornak, Sárvár földesurának figyelmébe ajánlotta Dévayt, mint nagytudományú istenes férfiút. És ebből az áldott, kedves körből mégis hazajött Dévay a harcok és szenvedések világába. Mert érezte, hogy neki itthon az evangélium tiszta búzáját kell elvetnie. A veszedelmektől pedig nem félt, sőt hősies magyar szíve szinte szomjúhozta azokat. Egyenesen Budára, a halálos veszedelembe sietett. Pedig itt néhány évvel előbb egy könyvkereskedőt elevenen megégettek, mert Luther iratait árulta. Dévay mégis bátran, lelkesen hirdette az igét. Természetes, hogy elfogták. Egy börtönbe csukták a király kovácsával, akinek az volt a szörnyűséges bűne, hogy megnyilazta, a király legkedvesebb paripáját, vagyis patkoláskor elevenbe verte a szeget. Mint valaha Péter apostol, úgy prédikált Dévay is a börtönben. Megtérítette a kovácsot is. Ennek szerencséjére a felséges király „felséges"' paripája meggyógyult és a kovács kiszabadult a börtönből. A jóravaló ember könyörgésére Dévayt is kibocsátották a börtönből, de Budáról kiutasították. Ekkor Kassára ment. Itt és a város vidékén egymásután szervezte az evangélikus gyülekezeteket és a latin nyelv helyébe a templomban is úrrá. tette édes, szép magyar nyelvünket. És püspöki cím nélkül is püspöke volt a magyarországi evang'élikus egyháznak. Üjra elfogták. Szétverték a kassaiakat, akik megszabadítására fegyvert fogtak. Bécsbe vitték. itt évekig fogságban tartották, zaklatták, gyötörték, de nem tudták rákényszeríteni, hogy megváltóját, a megfeszített és feltámadott Krisztust és tanítómesterét, Luthert megtagadja. Végre elbocsátották. Ügy látszik, nagy jóakarója, a hatalmas Nadasdy Tamás emelt szót mellette.