Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

11. Vajda Péter

70 Részben azért, hogy színes és eleven stílusa annál szabadabban szárnyalhasson. De azért is, hogy a cenzor ne ítélje halálra elbeszéléseit. Hiszen nem a jelenre, nem a közeli viszonyokra vonatkoznak. De veleérző közönsége megértette elrejtett célzásait is. Nekünk, különösen ha egyfolytában olvassuk, fárasztók lehetnék ezek az elbeszélések. Önkényesen alkotott új kifejezéseit, fellengzős mondatait nem is találjuk mindig szépnek. De minden írót saját korának keretében, kortársai ízléséhez alkalmazkodva kell megbírálnunk:. Többek között két nagy kortársa is elismerte Vajda nagyságát. Egyik Petőfi, aki meghajolt Vajda költészete, nemes egyénisége előtt és megható versben dicsőítette a természet költőjét, a függetlenség bajnokát. A másik, Székács, aki mint új tagot bevezette a Kisfalndy-Társaságba, ilyen lelkesen és igazán a költő lelke mélyére hatolva, jellemezve őt: „...azon férfiú, akinek munkáin a legtisztább erkölcsiség, a legmélyebb vallásosság s a legnemesebb emberiség ömlik át, aki a szentírás nyelvével rokon s a kelet bájos képeivel művészileg gazdagított előadásával oly ellenállhatatlanul igézi meg... ovasóit, aki próza alakjába a legmagasabb költői érzelmeket önté; aki hymnusaiban isteni érzések ... gondolatok hirdetője, erények papja volt: megérdemli, hogy a társaság tagja legyen." Vajdában írói sikereinek fényes korában sem szunnyadozott lelkének másik, szintén igen nagy értéke: nevelői és tanítói hivatásérzete. Állandóan tanított és pedig olyan rátermettséggel, hogy a magyarosodó főváros német anyanyelvű előkelőségei szívesen hívták meg magyar nyelvmesterüknek. így is szolgált nemzete ügyének. De nemcsak lelkes magyar ember, hanem buzgó evangélikus is volt. Minden kérdés, ami az egyházi