Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

23. Kossuth Lajos

135 zeti jogokért vívott harcban vezetőszerepre hivatottságát jelenti előre. Majd egy másik kuruc-iskola, Eperjes is hozzájárult, hogy Kossuthban a kuruc-lelket kifejlessze. Eperjesen mindig elevenen éltek a kuruc-kor hagyományai és vele Thökölynek, az egykori nagy tanítványnak emléke. Hiszen mikor már csak az egyetlen Munkács-várán lobogott a kuruc-zászló, nem egy eperjesi polgár fia harcolt Zrínyi Hona seregében. Részben ez ingerelte fel Carafa haragját Eperjes ellen és ezért kellett a huszonnégy vértanúnak meghalnia. Később is, 1848-ban a kassai vörössapkások között sok eperjesi kollégiumi diák harcolt, mint Kossuth katonája. Kossuthban az eperjesi és pataki diák kuruclelke, függetlenségi ösztöne emelkedett történeti jelentőségre, mikor politikai téren is megvalósította azt a protestáns, azt a lutheri elvet: „Semmit rólunk, nélkülünk". De tanult Kossuth Patakon és Eperjesen mást is: megtanult fegyelmezetten gondolkodni és megtanult tanulni. Greguss Mihály, a nagy eperjesi tanár, a későbbi kiváló esztétikusnak, Ágostnak atyja, holtanapjáig emlegette Kossuthot, mint páratlan szorgalmú minta-diákját. Ennek a két adománynak, a fegyelmezett gondolkodásra való képességnek és a tanulásra való készségnek köszönhette Kossuth lelke holtig való iideségét, és ezek vigasztalták élete legsötétebb óráiban. Mikor két írott újságjáért börtönbe került, eleinte könyvet se adtak a kezébe. Talán megőrült volna a szörnyű magány töprengései között, mint valaha Zrínyi Boldizsár a gráci börtönben, vagy éppen