Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

20. Benczúr Gyula

118 múzeum csarnokában, a szobrász remekei között, úgy képzelheti, hogy Hellas istenei és hősei körötte életre keltek. A szó legteljesebb értelmében vett nemzeti festészetet pedig a művelt hitrokon skandináv népeknél és lutheránus fajrokonainknak, a finneknek új életre kelt, tízezer tótól csillogó, nyírfaerdők koszorúzta szép hazájában találunk. De minek olyan messze mennünk, mikor bizonyító például itt van közelünkben a budapesti Vilma királyné-úti evangélikus templom, mely evangélikus művésznek, Petz Samunak remek alkotása. És a gyönyörű keretbe bele van foglalva a drágakő: a másik evangélikus művésznek, Benczúr Gyulának fölséges oltárképe. Ezek maguk eldöntik azt a kérdést, hogy a magyar géniusz és Luther lelke tudnak-e együtt a művészet terén is örökre szóló értéket, alkotni Benczúr Gyula (1844—1920), evangélikus püspök és pap ivadéka, Nyíregyházán született: ebben a szépen fejlődő városban, Szabolcs vármegye egyetlen lutheránus-többségű helységében, melynek vezető szerepe van a nagy vármegyének szellemi és gazdasági életében. Csak ötéves volt, mikor szülei édesanyjának szülővárosába, Kassára költöztek át. Már akkor kitűnt művészi nagyrahivatottsága. Az ötéves gyermek kis vázlatát, mely honvédhuszárok elől menekülő kozákokat ábrázolt, három rubelért megvette egy jóhumorú kozáktiszt, aki szüleinél volt beszállásolva. Ez volt az első elismerés, mely után majd annyi következett diadalkoszorúzta művészi pályáján. Mikor a reáliskolát elvégezte, már kész művész volt. A család barátjának, Kalchbrenner Károly szepesolaszi evangélikus lelkésznek, a nagv nővén vtan tudósnak és művészléleknek biztatására szülei 1861-ben Münchenbe küldték, Itt tehetségé^