Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

19. Pákh Albert és a Vasárnapi Ujság

114 visszagondolok saját gyermekéveimre, elmondhatom, hogy lelkem fejlődése apám eleven hatása mellett talán a jó Vasárnapi Újságnak köszönhet legtöbbet. És ez az áldott újság józan, felvilágosodott, hazafias, mindig a jó ízlésnek szolgáló közleményeivel azért is kedves lehet nekünk, mert protestáns lélek teremtette meg és jórészben ez is tartotta fenn. Eleinte tulajdonképen csak hárman voltak az oszlopai: Pákh, Jókai, Gyulai. Utóbb az írói gárda gyarapodott, de nagy többségében protestáns maradt. A huszonötéves jubileumi számban a munkatársak arcképcsarnokában közlött ötvenhat kép közül negyven protestáns írót ábrázolt, köztük például a mi Győry Vilmosunkat, Törs Kálmánunkat is. Maga Pákh nem sokat írt újságjába, inkább csak törölt a beküldött cikkekből, de ezeket így sokkal tömörebbé, sokszor egészen jókká tette. Faragás, csiszolás volt különben az irodalom vezéreinek a legfontosabb dolga is. Mert a Petőfiutánzók ekkor termelték tömegesen a sallangos, értéktelen népdalokat. Ezek ellen lépett fel Arany és Gyulai a komoly kritika, Pákh és a Vasárnapi Újság helyettes szerkesztője, Jókai a szatíra és a humor nem kevésbbé éles fegyverével. Volt idő, mikor a Vasárnapi Újságban legszívesebben olvasták a szerkesztői mondanivalók rovatát. Ebben Pákh és Jókai humorának egy-egy villámcsapása javított, ahol lehetett, gyilkolt, ahol kellett. Mert itt is bevált, hogy akit kinevetnek, az már halott ember. Beküldött valaki egy ízetlen népdalt, mely így kezdődött: „Azt i zen te az öspöröe: Kell-e rózsám szoknya, vörös?"