Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

19. Pákh Albert és a Vasárnapi Ujság

115 A válasz csak ennyi volt: „Ugyan, az Isten áldja meg, hogyan izenne ilyent egy öspörösf Egy édeskés nótához: „Az én rózsám mosolygása Édes, mint a cukros kása." folytatásni ezt írta a szerkesztő: „Ez a vers meg olyan, lássa, Pifeg-pöfög, mint a kása." De ha ilyen tréfákon maguk a szerkesztők is bizonyára jól mulattak, máskor keserves órákat éltek át, mert Prottmann és cerberusai résen voltak és a Bach-korszak szerkesztője sohase tudhatta, mikor internálják a „szeretetreméltó" csehek országába, mint Pálfi Albertet, vagy mikor keriil börtönbe, mint Jókai. Egyszer például a Vasárnapi Újság szerkesztője majdnem bajba került egy ártatlan kis anekdota miatt, mely így kezdődött: „Szedte-vettézik a közkatona." Prottmann rárivallt a szerkesztőre: miért árulta el a nagy államtitkot, hogy már szedik a katonákat! (Man sammelt die Soldaten.) Mikor végre megértette a kifejezés igazi értelmét, azzal bocsátotta el a szerkesztőt: „Máskor írjanak az urak értelmesen magyarul." És mégsem hagyta el Pákhot áldott humora, mely társalgása közben is csak úgy sziporkázott, különösen a hevesvérű Gyulai Pállal való örökös tréfás szócsatái közben. De azért jóbarátok maradtak. Egymásból nyíló két szobában laktak. Pákh a nagyobbikban, mely eleinte szerkesztőségi szoba is volt, Gyulai a benyílóban. Egyszer a német adóösszeíró biztos kérdezte Pákhtól, ki lakik a szomszéd szobában? „Gyulai Pál." Ach so, Julie Paul"?" (Paul Juliska.) „Ugy-e a szakácsné ja?" Pákh a jó tréfa kedvéért ráhagyta és meg5*