Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

Pozsony és Bél Mátyás

92 POZSONY ÉS BÉL MÁTYÁS. Wittnyédy, Kis János, Berzsenyi és Székács lelke soproni Sionunk oltárán gyulladt lángra, illetőleg Sopron volt Istentől megáldatott működésük legfőbb színtere. Most olyan férfiúnak hódolunk, akinek dicsősége Pozsonyt, ezt a „hegyen épített várost" ragyogja be soha el nem múló fénnyel. Pozsony hegyen épített város a szó közvetlen értelmében is. A régi város a Várhegy oldalában „a koronát rejtő hegyi fészek" aljában fekszik; onnan mosolyog le délkelet felé a magyar rónára, amerre hűséges német polgárai is mindig tekintettek. De jelképiesen is hegyen épített város. Az a szó nemzeti értelmében. Három évszázadon át az ország politikai fővárosa: vára pedig a nemzeti élet szimbóluma volt. Mikor Kölcsey Ferenc mint Szatmár vármegye országgyűlési követe, 1832-ben Pozsonyfelé utaztában messziről megpillantotta ennek várát négy csonka tornyával, felsóhajtott, hogy ime ez a haza, melynek ezután szíve minden dobbanását szentelnie kell. Pozsony hegyen épített város, a szó egyházi értelmében is. Gyülekezete mindig a leggazdagabbak, legműveltebbek, legbuzgóbbak közé tartozott hazánkban; líceuma pedig körülbelül II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának végétől Kossuth Lajos szabadságharcáig egyike volt a legelső magyar felsőbb iskoláknak. Erre a magaslatra Bél Mátyás lángesze és buzgósága emelte fel. Bél Mátyás 1684-ben született Nsgyócsán (Ocsován) Zólyom vármegyében. Atyja tót anyanyelvű mészárosmester, anyja magyar volt. Ö maga mindig a magyart vallotta anyanyelvének és ezt tartotta elsőnek a világon: méltóságosabbnak a spanyolnál