Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

A sárvári magyar diák Wittenbergában

21 Hogyan tomboltak, doboltak a német fiúk a lelkesedéstől. A magyar szívek pedig „magyarul" értették meg Luther szavait. Innen származott a Schreiner indítványa. Egypár magyar anyanyelvű fiú ellenezte az indítványt: „A dolog helyes, de a kényszerítés nem fér össze az evangéliumi szabadsággal." Ekkor felugrott Helth Gáspár, jóravaló erdélyi német fiú. Illetőleg már Heltainak nevezi magát. Itt Németországban tanult meg magyarul, gyűjti a tősgyökeres, sőt kacskaringós magyar kifejezéseket. Ilyeneket utóbb már tőle tanulnak a magyarok. Csak annyit mondott Heltai: „Akármi is az anyanyelve, aki magyar almafán termett, ne guruljon messze a fájától, járjon magyar ruhában. Kutyafékom teremtette!" Borzasztó! Káromkodni az összejövetel hivatalos része alatt! Meg is bírságolta „az öreg" egy hordó sör erejéig. De a többiek ölelték, csókolták és egyhangúlag jegyzőkönyvbe vették: „Aki pedig nem pirulna idegen nemzet ruhájában járni, a magyar diákok nemzetéből kizárassék". Bizony ilyen tüzes kemence volt Luther magyarországi fiainak közössége. Ami idegen nemes érc belekerült, színmagyar arannyá olvadt benne. Végre megszabadult Insulanus is a jó Heinepapától. Ez még csak azt kiáltotta utána: „Menjen végig ezen a folyosón. Amelyik ajtó mögött a legnagyobb lárma van, azon bátran nyisson be. Ott vannak a magyarok". Insul η η us a jelzett ajtó előtt megdöbbenve ál!t meg. „Ölik ezek egymást odabenn?" Dehogy ölik, csak eszmét cserélnek a Heltai söre mellett arról a kérdésről: melyik nagyobb kutya, Ferdinandus király népe, vagy a Szolimán szül-