Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

A sárvári magyar diák Wittenbergában

22 tané? A tiszavidékiek Szolimánt szidják, mert a tö­rök átkot érzik; a sopronvidékiek pedig alig győz­nek panaszkodni „a kalapos szomszéd gonosz prak­tikái" ellen. Végre ezt a fogas kérdést Dévai döntötte el: „Egy kutya az mind a kettő és a szegény magyar­nak két pogány között egy hazáért folyik a vére". Lőn erre egy percre általános elgondolkodó csön­desség;. Benyitott Insulanus. Milyen örömmel fo­gadták, különösen a jó soproni, meg a sárvári fiúk. Legjobban örült Briccius, a Márton kenyeres paj­tása. Ez tulajdonképen Boreczky Péter. Majd ne­vezetes reformátora lesz délnyugati Vasvármegyé­nek, különösen a vendvidéknek. Éjfélig ment a víg barátkozás. Insulanus is csa­poltatott egy hordó sört, mint új tag: került a sár­vári „sárga csikók"-ból. Éjfélkor csendet, szilen­ciumot parancsolt az öreg: „Fiiik, tegyük el magunkat holnapra; reggel nyolckor Luther-kollégium lesz a Római-levélről. Mindenki ott legyen! Ezt kívánja a magyar becsü­let!" „Kihörpintik söreiket s hazamennek a legé­nyek". De Briccius és Insulanus még egy darabig sétál­gattak. Elmentek Luther háza előtt is: dolgozó­szobájának ablaka még mindig világos volt. „Látod — mondta Briccius — Luther, a mun­kásságnak ez a világcsodája, még mindig dolgozik. Bizonyosan a holnapi előadására készül. Mert ő a legszorgalmasabb egyetemi tanár. És a mellett sok­szor hónapokig is helyettesíti Bugenhagent, a vá­ros lelkészét, mert ez örökösen egyházakat szervez: még Dániában is. Mennyi a Luther lelkipásztori gondja! Ö tulajdonképen az egész evangélikus Né­metország lelki atyja. Ha valamelyik tizedrangú német fejedelem összevész a feleségével, vagy az atyjafiaival, hát nem neki kell-e őket kibékítenie?

Next

/
Oldalképek
Tartalom